Új ló érkezett a farmra. Koromfekete, és Kalóznak hívják. Épp a hátán ültem, és nyugodt tempóban sétálgattam vele a körkarámban, miközben nővérem és Scott három libánkat féregtelenítették. Közben Ty és Mallory talált meg.
- Mi baja? - érdeklődött Ty a ló felől.
- Nem áll meg, ha húzom a gyeplőt. Ha pedig ösztökélem, nem gyorsít – felnevettem, nem volt még szerencsém ilyen lóhoz.
Begurult egy vörös autó az udvarunkba, amit egy ismeretlen férfi vezetett.
- Olyan, mint egy olajmágnás – jegyezte meg Ty.
- Lehet, hogy Lou ismeri…
- Úgy tűnik, igen – mondta az istállófiúnk, miközben Lou fejét vesztve rohanni kezdett a férfihoz, nyakába ugrott, és hosszan megcsókolta. Valószínűleg ő lesz Carl, testvérem New Yorki barátja.
Scott a jelenet lejátszódása után beoltotta a másik két libát, majd a kocsijához indult.
- Hé, várj! Nem maradsz vacsorára?
- Nem, köszi… kiment a fejemből, hogy… még találkozóm van. Szólj Lounak is! - Állatorvosunk bepattant az autójába, és megindult. Mallory rögtön rázendített.
- Nem tudom, hogy nem vettem eddig észre!
- Mit?
- Hogy Scott szerelmes Louba, és most összeomlott, amiért ide jött a New Yorki barátja!

Vacsoránál tele volt a konyhaasztal – nagyapa, Carl, Ty, Mallory, Lou és én.
- Amúgy… úton idefele nagyon sok olajkutat láttam. Mást se látni… kicsit meg is lepődtem. Lou szerint maguk aranybányán ülnek, Jack.
- Ez a birtok már hat generáció óta a családomé, és nem befektetési hely.
- Heartland az otthonunk, Carl. Lovakat tartunk – állt ki a farm mellett a nővérem.
- Elég lenne pár hektárnyit feláldozni, a birtok sarkából. Észre se vennék!
- Mondd csak, Carl – szólítottam meg –, voltál már lovak közelében? - Carl átölelte nővéremet egyik karjával.
- Igen, persze. A szüleim kiskoromban mindig elvittek egy haverjuk farmjára, Arizonába.
- Akkor Malloryval elvihetnétek Carlt terepre, Amy.
- Rengeteg dolgom van, Lou – nővérem kérlelő pillantást vetett rám, szemeivel azt üzente, hogy jobban járok, ha kivisszük -. De persze. Jártál mostanában lovak közelében, Carl?
- Nem, de ez olyan, mint a biciklizés. Elég egyszer megtanulni.
Összemosolyogtam nagyapával ezen a kijelentésen, majd elkezdtük leszedni az asztalt. Épp mosogattam, mikor Lou mellettem termett.
- Carlnak csak azon jár az agya, hogy hogy lehet minél több pénzt csinálni a farmból – mondtam.
- Tudom, hogy túl üzleties. De ha beilleszkedik, megváltozik.
- Beilleszkedik? Miért, meddig marad?
- Csak pár napig. Új állást kapott Chicagoban, jövő héten kezd, úgyhogy megnyugodhatsz.
- Te is elmész vele? - kérdeztem, miközben kinyitottam a felső szekrényt.
- Örülnél neki, mi?
- Nem feltétlenül.
A szekrényben csomó tortakelléket találtam.
- Négy doboz tortapor? Hány szülinapi tortát akarsz sütni?
- Csak egyet. A többi csak a biztonság kedvéért kell. Nagyapa szülinapját semmi sem ronthatja el.

Másnap reggel Lou és Carl együtt indultak a reggeli futásra, ugyanolyan szettben.
- Úr isten – szörnyedt el Mallory -. Ezek ugyan olyan ruhában vannak!
- Na és?
- Ez az egyik olyan jel – felemelte mutatóujját –, nem gyakran látni, de ha igen, akkor komoly.
- Nem tök egyformák – nevettem fel –, csak feketében vannak. New Yorkból valók…

Ebédnél ismét mindenki az asztalnál ült.
- Figyelj, Amy. A napi beosztásod prioritását figyelve…
- Milyen prioritását?
- Arra gondol, mit fogsz ma először csinálni – szólt közbe nagyapa, majd felállt az asztaltól?
- Most mégis hová mész?
- Majd én felállítom a prioritásokat… - válaszolt nagyapa, és Ty is otthagyta az asztalt. - Ty…?
- Én azt csinálom, amit Jack mond!
- Ha nem tudod, mivel kezdd a napot – szóltam Lounak –, elfogyott a lucernakészlet…
- Nem fér az időbeosztásomba. Majd hétfőn leadjuk a rendelést.
- Van időbeosztásod? - fakadt ki Mal.
- Igen… Lou mindent beoszt – ezzel én is felálltam, és Tyjal elkezdtünk dolgozni Kalózon, a lovon, aki nem reagál semmire.
- Utálom, hogy így viselkedik Lou, mióta Carl itt van – panaszkodtam Tynak.
- Örülj, hogy nem nálad alszik – való igaz, Tynak minden éjjel el kell viselnie, mivel egy szobán osztoznak.
- Nem neked kell lovagolni vele! Egyszer töltött fél órát egy tanyán, 12 évesen! - Ty felnevetett.
- Hóó, haver… - na igen, haver. Carl úgy fogalmazott, egy család „haverjánál” volt akkor. Ekkor Kalóz hirtelen megállt, és nem jött utánunk. - Ennek meg mi baja?
- Talán a „hóó” miatt. Kipróbálok valamit – bevezettem a lovat a karámba, majd hangosan eleresztettem egy „hóó!” felkiáltást, mire ismét megállt. - Hát persze! Szóbeli utasítás. Arra tanították, hogy nyelvi jelekre feleljen.
- Most már megtudod állítani, de hogy indul el?
- Indulj! - a ló nem mozdult. - Indulás! Rajta, indulás! Mozdítsd meg a nagy hátsód! Gyerünk! - semmi. - Lódulj! - erre a ló megindult lépésben.
- Hóó és lódulj.
- Ez a ló cowboy nyelven ért – nevettem fel Ty felé fordulva. Kis idő elteltével kikötöttem a lovat az istállóba, és elkezdtem leápolni, mikor Mallory felháborodva sétált felém.
- Meddig marad ez a Carl?
- Ne aggódj, nem sokáig.
- Miért vagy ilyen biztos?
- Chicagoba utazik az állása miatt.
- Ahogy Lou is.
- Hogy?
- Hallottam, hogy Carl azt mondta, tartoznak neki a szervezésért. Szörnyű, hogy egyesek pénzért mire nem képesek!
- Mallory, várj! Hová mész?
- Beviszem Carlnak a töltőjét. Ad érte egy dollárt. Egy egész dollárt! - Alig telt el két perc, Mallory rohant le a padlásszobáról, egy gyűrűvel a kezében. - Ez rosszabb, mint gondoltam!
- Ezt hol találtad?
- Carl laptoptáskájában.
- Te kutattál?
- Inkább hálás lehetnél érte.
- Menj, és tedd vissza oda, ahol volt!
- Jó, csak gondoltam, érdekelni fog – dühösen visszarohant.
- Várj csak! Megnézhetem? - Egy ezüst színű gyűrű volt, rajta ragyogóan fénylő drágakővel. Nem az a típusú gyűrű volt, amit a fiú a lánynak ajándékba ad. Sokkal inkább hasonlított egy eljegyzési gyűrűre…

Délután Lou elkezdte sütni nagyapa tortáját. Láthatóan nem haladt vele jól, már a második adag tortaport használta fel.
- Segítenék, de dolgoznom kell Kalózzal.
- Hogy haladsz vele?
- Jól, kezdem kiismerni.
- Az jó – leültem egy puffra, s belebújtam a csizmámba -. Azt ígérted, hogy elviszed Carlt lovagolni. Jó lenne, ha sikerülne, mielőtt még elmegy.
- A tereplovaglás elég romantikus. Miért nem viszed el te?
- Ki süti meg a tortát? És amúgy is rég ültem lovon – ez igaz, a nővérem utoljára 12 évesen ült lovon, apu balesete előtt.
- Majd én! És különben is… mit számít az? Chicagoban úgysincsenek lovak.
- Miről beszélsz? Nem megyek sehova!
- De szereted, nem? - Közben magamra kaptam egy bordó dzsekit.
- Persze, hogy szeretem. Nagyon jó fej. Munka közben sokat hülyéskedtünk. És ez hiányzik.
- Szerelmes vagy belé?
- Ez nem ilyen egyszerű, Amy…
- Miért? Vagy szereted, vagy nem.
- New Yorkban minden teljesen más volt – kevergette egyre ingerültebben a torta tésztáját -. Mintha mi ketten… egyformák lennénk. Megkérhetlek, hogy vidd el terepre? Már csak pár napig lesz itt. Ez tényleg annyira nagy kérés?
- Rendben.

Később Malloryval szereltük fel a lovakat, miközben Kalózról meséltem neki.
- Parancsot a régi vadnyugaton adtak a lovaknak. Hogy gyia, lódulj, gyerünk…
- És hogy kezd ügetni?
- Arra még nem jöttem rá. Meg kell nézni pár cowboy filmet – mondtam viccelődve Malnek.
- Szerintem nemsokára kezdődik… - mondta Ty, miközben Carl lépkedett felénk cowboy szerelésben, zsebredugott kézzel.
- Ez buli lesz – jegyezte meg Mallory. - Mizujs, haver? - szólt oda Carlnak.
- Adj' Isten! Na, melyik gebe lesz az enyém?
- Várj még egy kicsit, Carl! Még nem láttalak lovagolni, ezért gyalogösvényen megyünk. És vegyél fel sisakot.
- Rajtad sincs sisak, úgyhogy…
- Tessék, ez a sisak – nyújtott át neki egy kobakot Ty –, és ez itt a lovad – adta át neki a sárga, hókás kanca vezetőszárát.
- Ez lenne a lovam? Ne csináljátok már, én egy kicsit vagányabb lóra gondoltam! Mondjuk arra – mutatott Kalózra.
- Kalózra? Ő nem kezdőknek való.
- Jól van, felveszem a sisakot, de nem ülök erre a lóra – mutatott a sárga hókásra -. Olyan bamba, hogy ágyút lehetne sütögetni mellette.
- Ez nem kívánságműsor! Nem ülhetsz olyan lóra, akit nem tudsz kezelni – ekkor nagyapa gurult be, épp hazaérkezett a városból.
- Amy, gyere csak! - szólított -. Mutatok valamit.
- Akkor vagy felülsz arra a lóra, vagy nem lovagolsz – adtam meg a választási lehetőséget elkényeztetett New Yorki „haverunknak”, majd megindultam nagyapa felé.
- Figyelj, nagyapa, nem várhat? Carlt kell vinnem lovagolni.
- Csak vess erre egy pillantást – emelt ki egy nyerget a platóról.
- Nagyon jó állapotban van.
- Scott találta egy kiárusításon.
- Nagyon szép, de ez egy lovas kaszkadőr nyereg. Így én mihez kezdjek vele?
- Ez a lényeg, nézd csak meg – vett elő egy szórólapot a nadrágzsebéből, amin Kalóz szerepelt, rajta 4 lovassal, akik különböző gyakorlatokat hajtottak rajta végre, vágta közben.
- Ez itt Kalóz! Így már érthető, hiszen kaszkadőrló volt!
Ekkor ránéztem a lóra, akin meglepetésemre Carl ült. Ty ijedten nézett rám.
- Ne aggódj, úgysem tudja elindítani – nyugtattam.
- Yíháá! - kiáltotta el magát Carl, mire Kalóz őrült vágtába kezdett. Yíháá, ki gondolta volna… gyorsan Mallory lovához rohantam, felpattantam rá, és megindultam Carl után, egy patak felé közeledtünk.
- Akármit is gondolsz, ne mondd ki!
- Hóóóóóóó – nem a ló miatt mondta, inkább csak félelemből, mire Kalóz hirtelen megállt, Carl pedig a víz helyett egy sártócsában landolt.
- Minden rendben?
- Sose voltam jobban – mondta feje búbjáig sarasan, majd megindult Kalóz felé.
- Most mit csinálsz?
- Aki leesett a lóról, az másszon vissza, nem? - Visszaült a lóra, ám az egyensúlyát nem találta meg, és ismét lecsúszott róla, ismét a sártócsába. Alig tudtam visszatartani a nevetést, de azért mégsem lett volna helyénvaló kinevetni ezért.
- Vannak gyógyfüveim az istállóban, mindenféle sebre valók – sétálva vezettük haza a két lovat, magunk mellett.
- Köszönöm, ez igazán remek. Remélem, a nővérednek is megmutathatom a sérüléseimet.
- Azt hiszem, ez az igaz szerelem jelképe. Mikor az életedet kockáztatod, hogy szerezz egy jó pontot.
- Igen? Szerelem? Ez ilyen romantikus család?
- Nem, csak próbálok rájönni, mi tart össze benneteket.
- Most viccelsz? Jó páros vagyunk.
- Igen, azt látom. Mert Lou nagyon nyomul, ha üzleti ügyekről van szó.
- Szerinted nyomul, szerintem meg hajt. Van terve. Célratörő. Ugyan már, Amy. Takarmányt rendel, és olyan beosztásokat csinál, amire a kutya se néz rá. Tortát süt, pedig egy idomított majom is képes rá. Közben Lou állása mellékvágányon áll.
- Szóval ezért vagy itt? Hogy elvidd Lout?
- Most őszintén, nem akarod, hogy a nővéred boldog legyen?
- De, épp, hogy azt akarom…

A nap vége felé foglalkozni kezdtem Kalózzal, immár a kaszkadőrnyeregben.
- Lódulj! - és megindult. - Szaporázz! - és ügetni kezdett. Bal lábamat kivettem a kengyelből, és átcsúsztattam a fenti tartóba, mikor Lou szólított, amitől elvesztettem egyensúlyom, és visszaestem a nyeregbe.
- Tudom, hogy Carl nem a szíved csücske, de nem kéne megölni!
- Mondtam, hogy ne üljön Kalózra! Próbáltam megakadályozni!
- Talán nem voltál elég határozott! - Azt mondják, a szerelem elvakít. Itt az élő példa rá, a nővérem szemében.
- Nem ismeri azt a szót, hogy „nem”! Azt hiszed, szándékosan sodortam veszélybe egy embert?
- Még is mire gondoljak?
- Tudod, mit? Vállald el a munkát Chicagoban!
- Azt sem tudod, mit beszélsz, Amy!

Vacsoránál összeültünk, és síri csendben zajlott le, végül nagyapa törte meg a csöndet.
- Köszönöm a vacsorát.
- Nagyapa, várj – állította meg Lou –, még desszert is van. - Ekkor visszaült az asztalhoz, mire Carl felállt, Mallory pedig elsietett.
- Megragadom az alkalmat – kezdett bele monológjába Carl –, hogy néhány szót szóljak egy igazán különleges emberről. Pár napja, mióta vendégül láttak a házukban, szeretném elismerni azt a munkát, ami a farm vezetésével jár, és a család fontosságát. Azt hiszem, erre álmomban sem gondoltam volna, mikor először láttam meg Lout. Rögtön tudtam, hogy meg kell ismernem ezt a… nagyon csinos, jó humorú, intelligens, és… dögös, egyenes és gyönyörű fiatal hölgyet. Samantha Louis, hozzám jössz feleségül? - A gyűrű… eltűnt. Mal pedig a lehető legrosszabbul időzített, énekelve lépett be a konyhába a csokoládétortával a kezében. Annyira ledöbbent a jelenettől, hogy elejtette a tortát, és kirohant a tornácra.
- Mallory, visszatetted, ahogy mondtam, igaz?
- Igen, vissza akartam, de aztán elfelejtettem és…
- És hol van most? Gondolkozz, hová tetted?
- A lovaglónadrágomba. Otthon… a mosásban! - Mal rögtön megindult a biciklije felé, és hazatekert, sötétedésre pedig vissza is ért a kimosott gyűrűvel. Én a fal mögött elbújva figyeltem a jelenetet, ami Lou és Carl között zajlott.
- Hát, ennyit a meglepetés erejéről, de mivel gyakorlat teszi a mestert – térdelt le Carl nővérem elé –, Lou Fleming, leszel a feleségem? - Lou nem válaszolt rá semmit, nem csattant ki az örömtől, csak unottan odanyújtotta a kezét.
- Holnap már Chicagoban leszünk – mondta Carl.
- Holnap? Ez így… túl gyors.
- Hogy csütörtökig legyen időd felkészülni a meghallgatásra.
- Csütörtök? Honnan tudod?
- Te mutattad.
- Tényleg? Én erre nem emlékszem.
- De, igen. Biztos elfelejtetted.
- Carl, az egészet te indítottad?
- Na és? Azt akarom, hogy velem legyél! Chicagoban már nagyon várnak téged! Ez családi vállalkozás, elvárják, hogy te is ott legyél! Mert azt mondtam nekik, hogy megnősülök!

Másnap reggel Carl Lou nélkül ment el Chicagoba, Scott pedig boldogan támaszkodott neki a karámnak, miközben Kalózzal foglalatoskodtam.
- Nem Carlt láttam elmenni az előbb? Elviharzott.
- De, őt.

Amint Carl eltűnt a farmról, mindenki sokkal vidámabb lett. Nagyapa születésnapi vacsoráját újraszerveztük, Scott is részt vett rajta. És mindenki boldog volt. Még Lou is.

Délelőtt kilovagoltunk Sorayaval a közeli hegyekhez. Elmondtam neki nővérem legújabb őrült ötletét.
- Videót akar csinálni?
- Igen, ez a legújabb terve. Teljesen rákattant.
- Szerintem tök jó – lelkendezett –, te is benne leszel?
- Én nem – nevettem fel -. Inkább távoltartom magam Loutól. Kész rémálom.
- Azért ne túlozd el, még jól is elsülhet.
- Nem ismered a nővéremet. Hidd el, rémálom lesz.

Miután visszaértünk a farmra, Benbe futottunk az istállóban.
- Heló – nézett Sorayara -. Soraya, igaz?
- Igen.
- Ben vagyok – mutatkozott be.
- Tudom, sokat hallottam rólad.
- Igen, mindjárt gondoltam… Na szia!
- Totál belezúgtam – fordult felém Soraya.
- Verd ki a fejedből.
- De miért?
- Mert másba szerelmes.
- De kibe?
- A lovába – helyére akasztottam a kantárat –, ja, és önmagába.
Csörgött a mobilom.
- Haló. Szia. Tényleg? Persze, hozd csak át. Nem gond. Rendben. Szia.
- Amúgy – kérdezte Soraya –, mi a baj Bennel? Aki ilyen helyes, nem lehet annyira rossz…
- Az elég, hogy Ty miatta ment el? - karon ragadtam barátnőmet, és kihúztam az istállóból.

Délután Scott áthozott egy fiatal csikót, három év körül lehetett, színét illetőleg pej. Idegesen rohangált fel-alá a körkarámban.
- Burt Oppenski találta a mezején. Nem tudja, honnan van.
- Elég vadnak tűnik.
- Biztos, hogy vad ló. Még nem törték be, nem tűri meg az embert. Burt fizetne, hogy betörd. Érdekel?
- Megpróbálhatom – beugrottam a lóhoz, a kis, kör alakú kifutóba -. Van valami neve? - kérdeztem Scottot.
- Nincs. Tiéd a megtiszteltetés.
- Nagyon félénk…
- Igen, elszakadhatott a ménestől, úgy hogy neki te leszel a vezér ló – elkezdtem kifárasztani, körbe-körbe futtatni -. Légy türelmes, hagyj neki időt! Láttam Tyt a városban. Boldognak tűnt.
- Jó neki.
- Makacs, mint az öszvér – eközben Lou autója gurult be a farmra, és elkezdte osztogatni a parancsokat. A trágyát arrább kell hordani, hogy ne legyen szem előtt, új bokszokat kell építeni… meg van őrülve. Később anyu irodájában botlottam bele, amint épp a faliújságot rendezgette.
- Te meg mit csinálsz?
- Olyan koszos itt minden!
- Tudom, hogy nagyon készülsz a videóra, de anya holmiját hagyd békén!
- Nézd meg, ez még 98'-ból van – mutatott egy plakátra.
- Hagyd ott! - csaptam rá a kezére.
- Mióta Ty elment, szörnyű, amit művelsz.
- Látom, téged nem érdekel, hogy elment.
- Dehogynem! Ahogyan az is, hogy nagyapa túlhatja magát miatta.
Ekkor Lou telefonja csörgött, pár „igen, igen, sajnálom, rendben, azért köszönöm” válasz után letette.
- Most boldog lehetsz, Dielen nem ér rá, úgyhogy nem lesz belőle semmi!

Vacsoránál ismét nyomasztó hangulat telepedett a konyhaasztalhoz.
- Tudom, hogy ma mindenki sokat dolgozott – szólalt fel Lou –, és sajnálom, ha kemény voltam, de ahhoz szoktam, hogy ha van egy feladat, akkor azt teljes gőzzel megcsinálom. Én ilyen vagyok. De be kell látnom, hogy rendező nélkül nem tudom megcsinálni, így hát felejtsük el az egészet… De azt is hadd mondjam el, hogy jól esett volna, ha egy kicsikét több támogatást kapok. Beszéltem egy nővel a helyi TV-nél, és azt mondta, hogy szívesen leadná a videónkat. Támogatják a helyi vállalkozások reklámjait.
- Ezek szerint bekerülne a TV-be? - kérdeztem.
- Igen, ez volt az ötletem.
- És mikor? - kérdezte Mal.
- Minden este, a híradó után.
- Nagy közönség – reagált Ben -.
- Igen, hatalmas. Híresek lennénk.
- Mindegy, erről letehetünk, úgyhogy hagyjuk is.
- Figyu, másképp is meglehetne csinálni – szólt Ben -. Majd elvállalja más.

Másnap átvittem az ismeretlen lovat egy nagyobb körkarámba, hogy több helye legyen mozogni, ne érezze magát bezárva. Nagyapa épp akkor jött meg, mikor hajtottam.
- Ez az, mozgasd meg jól!
- Jól mondták, nagyon makacs.
- Akkor megtalálta a foltját… - rámosolyogtam nagyapára.
- Köszi. Úgy látod?
Tovább hajtottam, pár kör vágta után lassan, lépésben megindult felém. Azt hittem, beállt a sorba, de tévednem kellett. Amint kezemet felényújtottam, elrohant tőlem.
- Még el kell intéznem pár dolgot, nem akarsz velem jönni?
- Nem tudom, eddig még nem mentem sokra. Jó.
Kocsiba ültem nagyapával, és útnak indultunk.
- Örülök, hogy kicsikét kettesben lehetünk – mondta. - Mostanában sokat dolgozol.
- Igen. Igyekszem elfoglalni magam. Így könnyebb egy kicsit.
- Kavarognak a gondolatok?
- Igen.
- Például?
- Nem is tudom. Ty… meg apa… Nemrég összefutottunk. Az, hogy itt van a szomszéd tanyán, totál összezavar. Még nem készültem fel rá.
- Csak te tudod, mikor jön el az ideje. És szeretném, ha tudnád, hogy ebben a kérdésben többé nem állok az utadba – mosolygott rám bajsza alatt. - Apád az egyik történet, Ty pedig egy másik.
Brian Ridge kapuját vettem észre.
- Nagyapa, miért jöttünk Brian Ridgebe?
- Van egy kis elintéznivalóm.
Nagyapa kiszállt az autóból, én viszont az anyósülésen maradtam. Mielőtt elindult volna, még oda szólt nekem.
- Az a tapasztalatom, hogy minél tovább halogatsz valamit, annál nehezebb lesz megoldani.
- Mit halogatok?
- Tudod te azt nagyon jól… - ezzel otthagyott.

Ahogy nagyapa magamrahagyott, Ty talált rám.
- Heló – köszönt.
- Szia – végignéztem Brian Ridge-s uniformisán; khaki színű lovaglónadrág, sötétzöld póló, Brian Ridge logójával. - Szép.
- Mi újság nálatok?
- Semmi különös. Amúgy… Ben már beilleszkedett. És te?
- Jól vagyok.
- Az… jó – ekkor Ash jelent meg mellettünk.
- Szia, Amy, alakul a videó? - kérdezte.
- Milyen videó? - kérdezte Ty.
- Lou ötlete volt… ne is kérdezd.
- Az utánzás a hízelgés legkomolyabb formája – belekarolt Tyba -. Szombat este kerti partit tartunk. Szólj Bennek, hogy jöjjön el! És ha van kedved eljönni… az sem gond.

Egy idő után Well és nagyapa jött le dühösen az istállókhoz, Tyjal beszélni.
- Ty, neked priuszod van! Mi nem alkalmazunk bűnözőket!
- Ugyan már, Well… - kérlelte nagyapa, mindhiába. Well kidobta Tyt, egészen biztos.

Otthon Lou várt minket.
- Hol voltatok? Segíthenél a vacsorával.

Másnap reggel elkezdtük forgatni a kisfilmet. Első próbálkozásra nagyapa belesült, megszólalni sem tudott. Második próbálkozásra egész szép monológot hozott össze.

„Üdvözöljük a Heartland farmon, e 600 hektáros birtok már 6 generáció óta a családé. Régebben szarvasmarhákat tartottunk, de a lányom, Marion új irányt adott a vállalkozásnak. Most olyan lovakat fogadunk be, melyekkel rosszul bántak, és segítünk nekik újra bízni, így begyógyítjuk a múlt sebeit. Sok ilyen lónak Heartland jelenti az utolsó esélyt.”

Bár nagyapa hatalmas tapsot kapott a jelenlévőktől, Lou természetesen belekötött.
- Nem vehetnénk újra? Kicsit elharapta azt a szót, hogy „generáció”.
Még egyszer újravettük Jack részét, majd Scott, Jerry, Lou és barátnője elindultak felvenni Scott részét is, én addig a vad lóval értem el csodálatos fejlődést. Rátudtam rakni a kötőféket anélkül, hogy ellenszegült volna. A következő lépés az alátét volt, amit először egy pokróccal helyettesítettem.
- Nézd, szagold meg. Nem fog bántani. Nagyon okos lovacska vagy. Így ni – terítettem rá hátára a pokrócot -. Látod, hogy nem is fáj?
Louék engem is megtaláltak az idióta felvételeikkel, szerették volna lekamerázni, ahogy bánok a lóval.
- Ne kamerázz, még megijed!
- Nagyon csendben leszünk – suttogta Lou.
- Tudod, mennyi időmbe telt, hogy ide jussak vele? - Ám a felvétel már elindult. - Ez az úgynevezett zsákos módszer.
- Remek – mondta Lou –, most nyergeld fel, hogy lássák, mennyit fejlődik.
- Még nem áll rá készen! - Ám nővérem ezzel mit sem törődve fogta meg a western nyerget, és közeledett a ló felé. A ló viszont, mint gondoltam, megrémült, és elkezdte kergetni Lout…

- Ez őrület, nem? Még az eget is felvette, meg hogy a nap sugarai csillognak a tavon – mindenki síri csöndben ült, mígnem Mallory felállt, és otthagyott minket -. Most mi van? - Én is felálltam, s elindultam Mal után -. Ne csináljátok már! - Utánunk Ben, és nagyapa is otthagyta Lout.

Aznap este még átjött Soraya.
- Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni a videóban.
- Örülhetsz, hogy kihagytad – vezettem be Spartant a bokszába.
- Mi a helyzet? Készen álltok? - kérdezte Ben.
- Mire?
- Ashley bulijára. Nem akarok egyedül menni.
- Nem is fogsz, egy perc, és készen vagyunk – beszélt többes számban Soraya.
- Mi?
- Ne már, Amy! - suttogtunk egymás között.
- Ne menj el nélkülünk, légy szíves – kérte Soraya Bent.
Hihetetlen, mikre rá nem vesz a barátnőm, végül belementem, hogy átmenjünk Brian Ridgebe. Begöndörítettem a hajamat, felvettem egy lila, köldök alá érő pólót, egy sima farmernadrágot, barna western csizmát és egy fekete bőrdzsekit. Ty is ott volt, rögtön kiszúrtuk egymást, ám egyikünk sem közeledett a másik felé, csak szomorúan ültem egy farönkön Ben és Soraya mellett.
- Kérsz még valamit? - kérdezte Ben Sorayat.
- Egy pillecukrot.
- Rögtön hozom. És te, Amy?
- Nem, semmit.
- Istenem, annyira édes! Beszélj vele, Amy… - biccentett Ty felé -. Muszáj.
- Miért?
- Menj már oda hozzá, na, indulás! - lökdösött meg a barátnőm, én pedig megindultam Tyhoz.

- Beszélnem kell veled. Miért jöttél át ide dolgozni?
- Tudod az okát.
- Mert Ben az agyadra ment?
- Kit érdekel az a nyálas gyerek?
- A pénzért? Ashley miatt? Hallottam, hogy beszéltél nagyapával.
- Azt mondtam neki, hogy gondolkozom az ajánlaton.
- Baromság. Akkor már döntöttél.
- Addig nem, amíg nem mondtad, hogy tűnjek el – felemelte a hangját -. - Egyszerűen az agyamra mész! Minden csak úgy jó, ahogy te akarod. Besokalltam. Elmegyek.
- Fuss csak el, mást úgysem tudsz! Akkor is elmész, ha én nem akarom! Téged az sem érdekel… - faképnél hagytam, hazamentem, és nagyapát szólongattam. - Nagyapa, nagyapa, beszélnünk kell! - Ám ekkor a TV-re figyeltem, ahol a farm reklámja ment. Csendben néztük végig.
- Nem rossz, nem rossz. Egyáltalán nem rossz – mondta nagyapa.

Másnap reggel a telefon csörgésére keltem fel, és rohantam felvenni.
- Háló, Heartland farm. Áh, tényleg? Örülök, hogy tetszett. Igen, még van szabad helyünk. Jövő héten? Megbeszélem a nővéremmel, és visszahívom. Megadná a számát? Ez így rendben van. Köszönöm. Viszont hallásra – közben Lou lépett be a konyhába -. - Jó reggelt. Nem vagy valami… jó színben. Mi a baj?
- Hogy mi a baj? Nem láttad a videót?
- De, nagyapával láttuk, nagyon jó volt.
- Ugyan, Amy, olyan megalázó.
- De vicces! Az embereknek tetszik! Egész reggel csörgött a telefon, sokan jártak a honlapunkon is. Ez őrület! Híresek lettünk – nagyapa bejött a házba -.
- Szép jó reggelt – Loura nézett –, kis mormota -. Ügyes vagy, Lou! Tudom, nem álltam kellőképpen melletted, de ha legközelebb is lesz valami ötleted, talán meghallgatom. Nem voltam rossz… olyan jó sem, de jobb voltam, mint Well, az egyszer biztos!

Amint kicsit jobban felbukkant a Nap az égen, kimentem foglalkozni a lóval. Mintha kicserélték volna… hagyta, hogy simogassam a fejét, paskolgassam a nyakát, és még… Ty is visszajött.
- Nem lopok el semmit – mutatott fel egy kobakot –, ezt még Mallory adta. Gondoltam, magammal viszem, hátha egyszer még lóra ülök.
- Most hová mész?
- Nem tudom.
- Maradj, kérlek.
- És miért?
- Mert tévedtem. Mert azt szeretném.
- Mert?
- Azért… nem is tudom. Maradj itt. Kérlek.
- Jó. Ha Jacknek nincsen kifogása.
- Miért mondana nemet? Imád téged ugráltatni.

Megindultunk nagyapa keresésére, mikor Mallory ugrott Ty nyakába. - Istenem Ty, hát visszajöttél? Úgy hiányoztál! Láttad az istállóajtót? Én festettem. Mi is csináltunk videót, nehogy lemaradjunk. Ty, úgy örülök!

Délután eljutotta odáig az ismeretlen lóval, hogy bár nyereg nélkül, de felengedett a hátára.
- Tökéletes munkát végeztél – dicsért Scott.
- Köszönöm. Tulajdonképpen, ő egy nagyon okos ló.
- Adtál már neki valami nevet?
- Hát, mint mondtad, makacs, mint az öszvér, és nem tud mit kezdeni az emberekkel. Úgy hogy legyen a neve… Lou.

Kora este nem tudtam aludni, rossz megérzésem volt, így zseblámpával kezemben célba vettem az istállót, azon belül is Pegazus bokszát. Megérzésem beigazolódott – a szürke ló a földön feküdt, fejét emelgette, hangosan vette a levegőt. Rögtön anyu irodájába rohantam, és tárcsáztam Scott számát, aki bár álmos hangon szólt bele, valószínűleg felkeltettem, mégis azonnal nálunk termett.
- Kösz, hogy ilyen későn is kijöttél.
- Nincs mit. Már javult a légzése.
- Szerintem nem beteg – mondtam.
- Nem? Hanem?
- Csak hiányzik neki anya. - Átöleltem Pegazus nyakát, majd leültem anyám irodájába. Scott utánam jött.
- Aromaterápiával meglehet nyugtatni. - mondom Scottnak.
- Amy… Pegazus már nem olyan fiatal, mint volt.
- Tudom, de gondolj bele. Anya minden előjel nélkül elment. Teljesen összezavarodott. Közel álltak egymáshoz.
- Erős kapocs volt, az biztos. Még maradok egy kicsit, ha akarod.
- Köszönöm.
Scott elkezdte lapozgatni édesanyám jegyzeteit – Nahát, erre jól emlékszem. Édesanyád írta, a baleset után. Édesapád balesete után… Soha nem felejtem el. Itt laktam fenn, a tetőtérben. Tim lovat idomított, de az megvadult. Nem tudta irányítani, és elvesztette az uralmát. Nekiment egy másik lónak. Pegazus meg majdnem összetaposta Timet. Az állatorvos el akarta altatni, de az édesanyád… ő tudta kezelni. Mintha a fejébe látott volna. A tehetségével rendbe hozta Pegazust.
- Csak apára nem tudott hatni… - mondtam szomorúan, könnyeimmel küszködve, majd visszatértünk a lóhoz. Épp egy gyógyszert próbáltam beadni neki, mire ő felhorkantott, s fejét a magasba emelte.
- Ez nem tetszik neki – mondta Scott.
- Akkor… egy kis cickafarkat? - Ezt magától itta meg. - Ha ezt választja, ezt kapja – fordultam Scotthoz.
- Édesanyád azt mondta, a lovat hagyni kell, hogy maga válasszon. Hát, most már jó kezekben vagy – paskolta meg Pegazus hátát. - Holnap újra benézek, addig nem lesz vele gond.
- Köszönöm, hogy eljöttél, Scott. Én annyira… szóval.
- Nem érdekes.
- Köszönöm.
- Jó éjt. - Köszönt el Scott.
Az éjjel Pegazus mellett aludtam a bokszban, reggel Tyra riadtam fel. Én a ló oldalán feküdtem, s egyszer csak valami hozzám ért. Egy lótakaró. Ty takart be, ez ijesztett fel engem is, és Pegazust is.
- A frászt hoztad rám.
- Csak jót akartam. Mi a baj?
- Bocs, egy kicsit feszült vagyok.
- Azt látom.
- Pegazus éjjel rosszul lett, Scott is kijött. Nem hallottál semmit?
- Nem, én úgy alszom, mint a bunda.
- Még mindig nem eszik… Segítesz megetetni? - Kértem a segítségét.
- Most nem… Jackel sátorért megyünk Brian Ridgebe. A nyílt napra kell. - Ez után Louhoz vezetett utam.
- Nem tarthatunk nyílt napot, Lou.
- Miért?
- Úgy, hogy közben Pegazus beteg? Ez őrültség.
- Úgy természetesebb.
- Oh, milyen modern felfogás.
- Ide figyelj, Amy. Sokan leírtak minket. Ez jó alkalom, hogy megmutassuk, mit tudunk. Nem vitatkozom veled tovább. Bemutathatod, hogy illeszkedik be egy ló a… - ekkor Mallory sétált be a konyhába.
- Igen, azon elalszanak, az tuti – kritizálta nővérem ötletét.
- Aki még nem látta, annak ez érdekes. Lenyűgözi őket. Mennem kell, egy régi barátnőmmel ebédelek. Emlékszel Marney Cooperre? Együtt jártunk gimibe, egyszer csak felhívott, és felajánlotta, hogy megsüti a húst a bulira. Biztos nagyon jó szakács.
- Ú, vehetnél tőle pár órát. - Ezen a kijelentésemen összemosolyogtunk Malloryval.
- Nagyon vicces… Legalább valaki hajlandó segíteni.
- Én is segítek – mondta felháborodottan Mal.
- Köszönöm, Mallory – ezzel Lou kocsiba ült, s bement a városba.
- Hol van Ty? - érdeklődött Mallory.
- Átment Brian Ridgebe.
- Miért?
- Áthoznak egy sátrat.
- De minek?
- A nyílt napra.
- Nem mondta meg, mikor jön vissza? Remélem nemsokára, ugyanis majdnem elájultam a hőségtől, mire ide elbicikliztem, és megígértem a…
- Mallory! Hagyd abba!

Később Malloryval átmentünk az istállóba.
- Mondtam, hogy rosszkedvű, de akkor sem eszik. Nem értem. Ha anya depressziós, folyton zabál. - Scott jött nemsokkal utánunk Pegazus bokszához.
- Hogy van a kis beteg?
- Még mindig nem eszik.
- A vérvizsgálat eredménye jó lett, és ez jó jel. De van egy új hírem. Nick Harber telefonált. Beajánlott téged Lisa Stillnek.
- Tényleg? A tenyésztőnek?
- Igen, a telivérjei világszerte híresek. De van egy kancája, ami nagyon agresszív, nem tud mit kezdeni vele.
- Az nagyon jó lenne, üzleti szempontból is. És Lou száját is betömnénk vele… - Ekkor hátrafordultam, és nem kis meglepetésemre nővérem állt az ajtóban. Mindent hallott. - Csak vicceltem.
- Nem hiszem.
- Szia – köszönt neki Scott –, nagyon csinos vagy.
- Köszönöm. Pegazus hogy van?
- Jobban. De nekem… mennem kell Fairfieldbe. Amy, nem jösz?
- Köszi, de nem. Vigyáznom kell rá – fejemmel Pegazus felé biccentettem.
- Majd én figyelem. Úgyis várok Tyra – ajánlotta fel segítségét Mallory.

Scottal autóba pattantunk, és megcéloztuk Fairfieldet.
- Már két istállóban is volt, köztük Brian Ridgeben is. Nem tudtak mit kezdeni vele.
- Na és ha én sem tudok?
- Nyugi! Ne hagyd, hogy Lisa rádijesszen. Tudod, ő maga is olyan, mint egy telivér. Akármit is teszel, légy határozott.
- Köszönöm Scott – nevettem fel -. Most már ideges vagyok. - Ekkor egy piros motor előzött meg minket. Hátul Ashley ült, elöl pedig… Ty.
- Idióta – mondta Scott.
Szomorúan néztem a motor után. Ty sátorért ment nagyapával Brian Ridgebe, nem azért, hogy Asht fuvarozza egy ilyen motorral.
Nem sokkal később megérkeztünk Lisához, a Fairfield istállóba.
- Hány éves vagy? - tette fel az első kérdést.
- Tizenhat leszek.
- Én… Ígéret nagyon értékes ló, nem bízhatom egy gyerekre.
- Már volt dolgom értékes lovakkal. Épp most dolgoztam Csillaggal, Nick Harber lovával.
- Beszéltem Nickkel, ódákat zengett rólad.
- Anyukámtól tanultam, ő lovász volt.
- Igen, értett a nyelvükön.
- Nem értett a nyelvükön. Odafigyelt rájuk.
- Rendben. Jól van. Tetszik a hozzáállásod. Megnézed?
Átsétáltunk egy karámhoz, amiben egy gyönyörű pej kanca állt, teljesen nyugodtan.
- Nem tűnik idegesnek.
- Innen nem is, de ha rá akarsz ülni…
Ekkor a segédmunkás odavitte a nyerget, mire Ígéret megvadult.
- Az előző helyén jól érezte magát?
- Remekül. Körülbelül fél éve vettem egy idősebb barátomtól, akinek a vak unokája lovagolt rajta, és Ígéret nagyon óvatos volt vele. De itt minden, csak nem óvatos. Brian Ridgeben már lemondtak róla, szerintük csak egy makacs ló. Ezt nem akarom elhinni. Henry! - szólt oda a munkásnak – Álljunk meg. Hadd nyugodjon meg. - Ismét hozzám fordult. - Mi a véleményed? Tudsz segíteni?
- Szívesen megpróbálnám, csak azt nem tudom, mennyi idő.
- Nézd, nem érdekel, hogy mennyi időbe telik. Az a lényeg, hogy rendbe jöjjön. Akkor igen?
- Igen. - Kezet ráztunk, így kötöttük meg az üzletet.

Mikor hazaértünk, Ty, Mallory és nagyapa épp a sátrat próbálták lepakolni, mikor nagyapa megkérdezte – Az mi ott?
- Egy ló, a Fairfield istállóból. Jót motoroztál? - Kérdeztem Tytól, aki ezt egy mély levegővétellel reagálta le. Valószínűleg nagyapától megkapta már a fejmosást.
Később az istállóban futottam össze Malloryval.
- Még mindig nem eszik. Rossz kedve van, mint Tynak. Ma cserbenhagyta Rezest, és engem is.
- Én segítek, ha akarod.
- Nem érdekes, nem is kell segítség. Csak azt akartam, hogy… nem is tudom, a fiúk hülyék. - Ekkor Mal felállt a vödörről, és szomorúan megindult kifelé.
- Hová mész?
- Haza.
- Kösz, hogy segítettél Pegazussal. - Köszönés nélkül távozott. Ahogy ő ment, úgy jött Lou, egyenesen anya irodájába. Utána mentem.
- Nagyapa mondta, hogy jött egy új ló.
- Igen. Ígéretnek hívják. Gyönyörű, de ha felakarják nyergelni, bevadul. - Lou nem is figyelve rám kutakodott az iratok között.
- Anyának volt valahol egy ügyféllistája. Gondoltam, meghívom őket a nyílt napra.
- Lisa Still már híres. Ha rendbehozom a lovát, nyert ügyünk van.
- Tudnom kell, hogy lesz-e elég szék és asztal. Szerinted bérelnünk kell? Annyi dolgom van!
- Lou. Nem figyeltél rám. Üzletet hoztam.
- Jó.
- Nem ezt akartad? Ez a hülye nyílt nap teljesen kikészít, és alapvetően nincs is rá szükség! Szerzek én ügyfeleket, Lou. Nem tudnád lemondani?
- Nem!

Kis idő elteltével Ty jelent meg az istállóban, miközben én épp nyerget tettem Ígéret bokszának ajtajára.
- Ha fél a nyeregtől, miért dugod az orra alá? - Érdeklődött Ty.
- Azt akarom, hogy megszokja, és ne féljen tőle. Azért ez furcsa, nem látok félelmet a szemében.
Amint hátat fordítottam neki, megrémült, nyihogni kezdett. Ty ahogy észrevette Ígéret sunyító fülét, és rémült tekintetét, kirántott tőle, és szorosan magához húzott egyik kezével, másikkal a bokszajtót csapta be. Pár pillanatig még szorosan egymáshoz simulva néztünk mélyen a másik szemébe, Ashley műköhögésére tértünk vissza a valóságba. Zavartan rohantam be anya irodájába, és ültem le a fotelébe, mikor Ash utánam jött.
- Lisa Stillnek elment az esze. A lovai nagyon értékesek. Miért küldte ide az egyiket?
- Mert hallotta, hogy mi tényleg meggyógyítjuk őket. Ami nektek sajnos nem sikerült, amikor Ígéret nálatok volt.
- Aha… szóval ez Ígéret. Jól van, már értem. - Ash lassan sétált ki az irodából.
- Mit értesz?
- Azt, hogy mégsem az egyik értékes lovát adta ide. Mindenki tudja, hogy Ígéret reménytelen eset. Túl vad. Anya mindent megpróbált vele, de nem tört be. Rettenetesen ellenszegült.
- Nem olyan bánásmódra volt szüksége, amilyet kapott.
- Igazad van, annak a lónak inkább golyó kell a fejébe. És azt is kap, amint te is kudarcot vallottál vele. - Majd önelégült mosollyal az arcán hazament. Ty viszont helyettesítette.
- Nagyapád állított már fel ilyen sátrat?
- Nem tudom – közben gyógyszert öntöttem Ígéret ebédjébe.
- Esküszöm, felakasztom egy sátorkaróra. Az micsoda? - Termett mellettem Ty.
- Valeriana. Nyugtató. Adok egy kicsit Ígéretnek, hogy megnyugodjon.
- Figyelj… Ashleyvel ne törődj. Te rendbe tudod hozni azt a lovat. - Ty egyre közelebb lépett hozzám, a nyakamhoz hajolt, éreztem meleg leheletét. - Nagyon megutálnál, ha nagyapád eltűnne? - Összenevettünk, majd ment a dolgára – sátrat építeni nagyapával, én pedig Pegazushoz, miután Ígéret megkapta az adagját.
- Enned kell. Nem veszíthetünk el. - Ám ekkor hátrébb lépett egyet, majd vissza, s teljesen kidugta fejét a boksz ajtaja felett, a kijárat felé nézett. Én is odanéztem, s megjelent előttem édesanyám képe. - Anya? - A kép közeledett.
- Szia. Te vagy Amy, ugye? Ezer éve nem láttalak. Istenem, de megnőttél – ez a nő nem anya volt. Lou gimnáziumi osztálytársa. Anyu kabátjában. - Most mi az? Valami baj van?
- Az… az anyukám kabátja. - Mondtam könnyeimmel küszködve.
- Ö… Lou mondta, hogy felvehetem.
- Úgy nézel ki, mint Ő, ebben a fényben. - Ez viszont Pegazusnak nem tűnt fel. Nem anyát látta, csak az illatát érezte a kabáton. Marney levetette magáról, és Pegazus ajtajára terítette.

Másnap reggel a munkámat Ígérettel kezdtem, a karámtól nem messze nagyapa és Ty szerelte össze a sátrat – még mindig.
- Na, nem sikerül? - kérdezte nagyapa.
- Hát, nem. Azt hittem, hogy a nyeregtől fél, de most olyan leszek, mint Mallory. Megbántódást látok a szemében.
- Anyád mindig azt mondta, hogy a lovakkal való rejtélyek kulcsa a múltban keresendő.
- Zseni vagy, nagyapa!
- Lehetséges – ekkor azonban összedőlt a sátor -. Vagy mégsem…

Elhívtam a farmra Ígéret előző lovasát, a vak fiút.
- Amúgy… veled hogy viselkedett?
- Tökéletesen. Ritka az ilyen ló. Ő volt a látó szemem. Ő vezetett engem.
- Tényleg?
- Igen. Éreztem, hogy ezt akarja.
- Miért adtad be Lisához?
- Másik suliba mentem… másik városba. Lisa tökéletes vevő volt, imádja a lovait. Érdekes, amikor én lovagoltam rajta, szinte engedélyt kellett kérnem. Mintha szívességet tett volna.
- Ez hihetetlen… Figyelj, Brian. Szerinted felnyergelhe…
- Rá nem kell nyereg. Én szőrén ültem meg, egyetlen kantárral.
És valóban. Nyereg nélkül magára engedett. Régen ültek rajta, ezért elszokott a súlytól. Miután vágtáztunk pár kört, lassan haladtunk – előbb az alátét, majd a nyereg, végül a kantár. Engedékennyé vált. Felülhettem rá, nem ellenkezett. Meggyógyítottam!

Másnap a nyílt napon is bemutattam, mit értem el vele – Ígéret gyengéd lovashoz szokott. Aki nem látott. Szembeszállt a kemény bánásmóddal, és minél keményebben bántak vele, annál agresszívabb lett. Így fejezte ki, hogy jobb bánásmódot akar. Amihez hozzászokott. Egy hét sem kellett, és Ígéretből tökéletesen lovagolható ló lett. Mégpedig azért, mert mi, itt Heartlenden figyelünk a lovakra. Nem… nem mi beszélünk, vagy suttogunk hozzájuk. Hagyjuk, hogy ők szóljanak hozzánk. - Ekkor Well Stanton esett nekem.
- Szerintem ez a ló be van gyógyszerezve. Ősrégi trükk. Ha egy vad lovat benyugtatózunk, olyan, mintha csodát tettünk volna.
- Nem gyógyszerezem a lovakat. - Ekkor Lisa Still jelent meg.
- Nem használt nyugtatót, abban biztos vagyok. Amy tehetséges, különleges képességekkel rendelkező lány.
- Jól van. Mondok valamit – szóltalt fel újra Well –, egy vagyont fizettem egy lóért, de nem akar ugrani. Mutasd meg, hogy tudod rávenni.
- Én… csak így, nem…
- Gyerünk. Ha tudod kezelni a viselkedési problémákat, most mutasd meg.
- Well, ezt nevetséges. Nem várhatod, hogy két perc alatt csodát műveljen ennyi ember előtt.
- Nem ezt csinálják a lovakkal suttogó?
- Nem vagyok lovakkal suttogó. Soha nem állítottam! - Nagyapára néztem, aki egy bólintással üzente nekem, vállaljam el. - Rendben. Felülök rá. - Well arcán elégedettséget láttam.

A közeli mezőre szállították a lovat, ahol egy kis akadály várt ránk. Ashley vezette le a lószállítóról a lovat, és dühösen, egyetlen szó nélkül hajította kezembe a kantárszárat. Tettünk pár bemelegítő kört, viszont mikor az akadályhoz értünk, a ló hirtelen megállt, én pedig leestem. Ty hozzám sietett.
- Jól vagy?
- Nincs semmi bajom.
Miután leporoltam magam, amolyan bizalomjátékot kezdtem játszani a lóval – ő pedig jött utánam, s visszaültem. Ám mikor az akadályhoz értünk, ismét megállt – már nem hirtelen, inkább csak lassított.
- Szerintem a ló tőletek fél, nem az ugrástól. Hogy trenírozták?
- Lovaglópálcával. Bevett gyakorlat.
Mindenkit hátrébb küldtem pár lépéssel, majd elkezdtem beszélni a lóhoz – Nyugodj meg, elmentek. Már nincsenek itt. Csak ketten vagyunk. Megfogjuk csinálni. Együtt. Rendben? - Ismét felültem, és hibátlanul ugrott át az akadály felett. Ashleyékhez lovagoltam – Most már megéri a pénzét.

Miután bebizonyítottam, hogy nem gyógyszerezem a lovakat, otthon, a farmon kezdetét vette a buli. Scott felkérte táncolni Lout, én kettesben maradtam Ty-jal.
- Ashley anyja nem semmi, igaz?
- Hát, igen… Anya nem engedett át hozzá. Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Ha szerinted Ashley csak egy elkényeztetett majom, ahogy mondtad, miért vitted el, azon a vacak motoron?
- Még hogy vacak? Amy… az egy Ducati! A kedvenc motorom! Egy 1100-as Ducati MultiStrada! Muszáj volt kipróbálnom!
- Értem… nem tudtam.
- Tegyél egy kis Valerianat a burgeredbe, hogy te is lenyugodj. Várjunk csak. Te… féltékeny voltál?
Előrébb mentem, nem néztem Ty szemébe, úgy válaszoltam – Neem. - Majd Mallory hangját hallottam.
- Gyere táncolni, Ty! Megígérted. Nem mintha az ígéreted bármit is érne… - ezt követően kézen fogva elrohantak, és letáncoltak egy számot.
Én végül is nem táncoltam Ty-jal, pedig azt hiszem, szívem mélyén nagyon szerettem volna...

A reggelemet Soraya barátnőm váratlan látogatása aranyozta be. Amint megláttuk egymást, szorosan ölelkezni kezdtünk – rég nem találkoztunk.
- Szép napot, Mr. Bartlett! - Ölelte át nagyapámat Soraya.
- Jól utaztál?
- Igen, nagyon – majd Malloryhoz fordult –, szia, Mallory!
- Szia.
Miután mindenkit üdvözölt, egymásba karolva megindultunk az istállók felé, ám ezt Mallory nem hagyta szó nélkül. - Most elmentek lovagolni? - Szó nélkül, vihogva sétáltunk tovább. - Igen? - Ám velünk nem törődve, utánunk jött.
Én Spartant vezettem ki a bokszából, akit Soraya még nem látott.
- Ó, hát ő meg ki?
- Spartan. Hosszú történet…
- Hogy van anyukád lova?
- Pegazus? Még nem találja a helyét.
Mallory megpaskolta lovamat, s közben Pegazust figyelte – Szerintem totál depressziós. Persze, én is az lennék, ha a gazdám… - Vödör zörgését hallottam, nagyapa felől. Valószínűleg figyelmeztető jelzés volt Mallorynak címezve, ne emlegesse édesanyám halálát. Hálás voltam neki.
Ekkor Ty tolt be egy talicskát az istállóba. - Hát, ti meg hova mentek?
- Ó, Ty, ő itt a barátnőm, Soraya. Soraya, ő itt Ty.
- Szia!
- Heló. Nyakig vagyok melóval…
- Én segítek, Ty. - Ajánlkozott Mallory.
- Azt hittem, te nem mész lócitrom közelébe. Vagy mégis?

Sorayaval egy közeli kis patak felé lovagoltunk, a lovaknak is jót tett a hűsítő víz.
- Ez a Ty… nem is mondtad, hogy ilyen helyes.
- Miért mondja mindenki, hogy helyes?
- Mert az. Amúgy, milyen?
- Nem tudom. Furcsa. Ideiglenesen van szabadlábon.
- Szóval rosszfiú – mondta pajkosan – mit csinált?
- Igazából nem kérdeztem. Eléggé hangulatember. Az egyik percben még tök jó fej, aztán a másikban meg már… tök sötét. Néha nem értem.
- Változékony, és sötét. Miért rossz az? - Összenevettünk.
A pataktól időközben erdőbe kerültünk. Csendesen, hangtalanul, lépésben közlekedtünk a fák sűrűjében, mikor egy kidőlt törzsre lettem figyelmes. Spartant vágtára bíztattam, s megindultam a természeti akadály felé. A lovam koccanás nélkül repült át a fatörzs felett.
- Úgy látom, élvezte.
- Folytathatnád a versenyzést – motivált Soraya.
- Á, nem tudom…
- Miért? Nyár van, nincs iskola, együtt is csinálhatnánk. Képzeld, az őszi versenyen már indulhatnál is. Milyen jó lenne, ha legyőznéd Ashleyt! - Felnevettünk, majd elügettünk a messzeségbe, a csodaszép, dús lombú fenyők között, amíg el nem értünk egy magas füvű mezőre.
- És most, hogyan tovább – érdeklődött a barátnőm.
- Hát, nem tudom. A nővérem visszamegy New Yorkba, de hogy mikor… Ő intézi az üzleti ügyeket, például elintézi a számlákat, takarmányt rendel, meg ilyenek. Én meg folytatom anya munkáját.
- Sikerülni fog. Te jól értesz a lovak nyelvén, én láttam.
Jól esett a biztatás, főleg ebben a nehéz időben. Nem tudom, hogy fogom beindítani a farmot – mindenki anyám munkájáért volt oda, nem a lányáért. El kell nyernem az emberek bizalmát. - Kösz – köszöntem meg. - Örülök, hogy itt vagy.
- Én is. Felmegyünk a Clerdane sziklához? Ezer éve nem jártam ott.
Ekkor egy ismerős, rossz emlékekkel teli táblát vettem észre, melyet a szél mozgatott mellettünk - „R.B. Mallen”. Bevillant az az este, mikor legutóbb láttam a feliratot. Vihar volt, és a lóért mentünk, akin ülök.
- Most inkább menjünk haza, jó? - mondtam a könnyeimmel küszködve, s lovammal irányt váltottam. Haza mentünk, nem tudtam tovább koncentrálni a lovaglásra.

Otthon Pegazus bokszához indultam elsőnek – Jaj, Pegazus – néztem bele az etetőjébe – enned kéne. Készítek valami finomat, jó? - Elindultam abrakot készíteni neki, ám anyu irodája mellett nem tudtam elmenni, muszáj volt körbenéznem. Az ablaknál különféle gyógyfüvek lógtak, a polcokon természetes lógyógyításról szóló papírkötegek. Megbotlottam egy western nyeregben.
- Ty, eltennéd onnan azt a nyerget?
- Nincs időm mindent a helyére tenni. Kivittem az összes lovat, és kitakarítottam az istállót.
Megpucoltam pár banánt, s beletördeltem Pegazus ételébe – Mallory segített.
- Mallory, persze. Be nem áll a szája… még van három ló, akinek le kell mosni a lábát. Még is hogy csináljak meg mindent?
- Mondjak valamit, Ty? Ez a dolgod. Ezért fizetünk.
Ty faképnél hagyott, nyilvánvalóan megsértettem. Nem akartam bántani, egyszerűen nem tudtam még feldolgozni anyu elvesztését. És az irodája… minden rá emlékeztet. Természetes, hogy feldúlt vagyok. - Ne haragudj. Nem akartalak megbántani, csak már ezer éve nem láttam Sorayat, és… vacsora után segítek neked. - Ty ezzel mit sem törődve, sértődötten pakolászott tovább. Mindent a helyére, mert erre kértem. - Megígérem. - Nem válaszolt, így kénytelen voltam neki hátat fordítani – Jó, rendben. - Pegazushoz mentem, s beöntöttem neki az abrakot. - Mézes banán. Erre nem mondhatsz nemet. - Körbenéztem, de sehol nem találtam Fecskét, egy lovat, aki azért volt nálunk, mert félt az autóktól. - Ty, hol van Fecske?
- Mrs. Ross ma elvitte.
- Micsoda???
- Legalább egy lóval kevesebb.
Feldúlva rontottam be a ház ajtaján, szerencsémre Lou épp békésen kávézgatott a konyhaasztalnál.
- Miért engedted el?
- Kellett a hely. Lucy Grane holnap hozza Susogást – tovább olvasgatta a híreket, és szürcsölgette tejeskávéját.
- De még nem végeztem vele!
- Te mondtad, hogy készen van.
- Nem! Én biztos nem!
- De. Ma reggel megkérdeztelek, és azt mondtad, jól van.
- Úgy értettem, hogy már sokat javult, nem pedig úgy, hogy már vihetik is haza! - nővérem bűnbánón nézett rám, ám nem tudott meghatni. Így is épp elég ideges voltam, anyu miatt, Pegazus étvágytalansága miatt, Ty miatt, és most még ez is. - Akkor felhívom Mrs. Ross-t. - Ám később rájöttem, erre nem lesz szükség, ugyanis az ő autója gurult be udvarunkba. Csodálatos, ha a páciens tulajdonosa jön hozzánk, miután elvitte a lovat, abból általában semmi jó nem sül ki. Lou megint megcsinálta… Mrs. Ross idegesen tört be az ajtón.
- Nos, maguk szerint lehet, hogy ilyen egy gyógyult ló, de szerintem nem.
- Mrs. Ross – próbálkozott Lou.
- Ismertem az édesanyját, tiszteltem és elismertem. De úgy érzem, most Marion jóhíréből próbál hasznot húznál. Nincs kellő tapasztalatuk a komolyabb problémák orvoslásához.
- Ez nem igaz! Amy kitűnő munkát végzett.
- Tudtam, hogy még nem szabad elvinni.
- Te tudtad? - förmedt rám Mrs. Ross.
- Én vagyok a hibás – szabadkozott Lou. - Arra kérem, hogy hozza vissza, és folytassuk a kezelését.
- Nem, sajnálom. Well Stanton felajánlotta, hogy az egyik oktatója kézbeveszi. - Majd ott hagyott minket a konyhában, beült a kocsijába, és elhajtott.
- Miért adtad oda Fecskét? Tudtad, hogy még nincs rendben!

Vacsoránál Mallory is velünk tartott, Lounak viszont színét sem láttam.
- Mi ez az étel? - érdeklődött Mallory.
- Húsos pite – mondta nagyapám – Lou módra.
- Olyan, mintha cipőtalp lenne.
- Ha nem ízlik, nem kell megenni. Tudod, nem mindenki ehet ott, ahol lakik – majd felém biccentett nagyapa -. - Hallom, hogy Soraya megint elkezd versenyezni.
- Igen, velem akar edzeni.
- Nem rossz ötlet, te is visszamehetnél. - Ekkor Lou ült le az asztalhoz.
- Sajnálom, Amy. Lucy Grane telefonált. Ő is lemondta.
- Gyorsan terjed a hír – feltűztem egy újabb tésztát a villámra.
- De van egy jó hírem is. Mr. Garcia hívott. Van egy lova, amit nem tudnak felnyergelni. Adtam neki egy árajánlatot, és…
- Már adtál is árat? - fakadtam ki.
- Igen, ő kérte. Neked általában egy hét kell, úgyhogy ebből indultam ki.
- Lehet, hogy egy hét, de lehet, hogy egy hónap. Nem tudom, amíg nem láttam a lovat. Vond vissza az ajánlatot.
- Nem lehet, Amy. Nekünk is kell a bevétel, mint mindenki másnak.
- Mi nem vagyunk mindenki más.
- Na jó, lányok – állt fel nagyapa az asztaltól – ebből elég volt.
Otthagytam a vacsorámat, és elmentem az asztaltól, kiültem a teraszra, s a naplementét néztem, mikor nagyapám utánam jött. - Bocs, hogy nekiestem Lounak. Csak miatta… egyre rosszabb a hírünk.
- Ne haragudj rá. Csak most tanul bele. Próbálja átlátni a dolgokat.
- Én is próbálom megérteni őt. Bárcsak ló volna, akkor könnyebb lenne.
- Mert ha Lou ló lenne, megpróbálnád – megsimogatta a karomat, majd otthagyott. Nem sokkal később Ty jött ki az ajtón.
- Megint pihenőt tartasz? Jó neked… - majd feldúlva, mérgesen, dühösen indult az istálló felé. Ezek szerint még mindig nem tudott megbocsátani. Olyan idióta voltam, hogy a feszültségemet rajta töltöttem le. Aztán beugrott, hogy megígértem neki, vacsora után segítek, így utánasiettem.
- Intézem Spartant és Pegazust.
- Ne erőlködj.
- Mi bajod?
- Neked mi bajod?
- Jól van – szóltam rá mérgesen, megint kezdtem ideges lenni – ne haragudj, Fecske miatt. Az én hibám, nem a tiéd.
- Szerintem is.
Kivezettem Spartant a bokszából – Kösz.
- Te sem vagy tökéletes. Na és? Az edzéssel kapcsolatban… mire akarsz készülni?
- Hah? - hírtelen nem értettem, mire is gondol.
- A barátnőddel mire fogtok készülni?
- Díjugrató versenyre.
- Nagyapád azt mondta, te is visszamehetnél. Sokat versenyeztél?
- Régebben.
- És szeretnél?
- Igen, nagyon – megsimogattam Spartan orrát.
- Én azt vallom, ha valami jól esik, csináld.
- Neked bejött ez a mottó…
Ty szájtátva nézett rám, mire elmosolyodtam – Ez kedves. Na és, hogy szoktál edzeni?
- A szomszédunkban van egy díjugrató lova. Soraya odáig van érte, és holnap szeretne kezdeni, de én nem biztos, hogy akarom.
- Miért nem?
- Nem tudom… nem állok készen. Anya miatt. Vele edzettem, és most… egyedül vagyok. Tudom hülyeség.
- Nem. Szerintem próbáld meg. Azzal a lóval – mutatott Spartanre – hallom, elég nehéz sora volt. És ha szeret ugrani, pont jó lesz neked. Hidd el! - Spartan felnyihogott – Látod? Akarja. Ehhez nem kell különleges képesség.

Másnap reggel Sorayaval elindultunk az edzére, ám míg az ő lova gond nélkül felment a lószállítóra, Spartan meghátrált. - Spartan! Mit csinálsz? Nyugodj meg, Spartan! Nincs semmi baj! - Bakolni kezdett – hé, ezt ne! - Elkezdtem dörzsölgetni lovam forgóját, mikor Mallory érkezett mellém.
- Hé, mit csinálsz?
- Anya T-érintésnek nevezte. Csökkenti a stresszt.
- Bevethetnéd Loun is.
- Igen, azt kellene.
- Akkor ennyit erről. Nem lesz edzés, se verseny – szólt közbe barátnőm.
- Ne haragudj, Soraya. Sajnálom.

Elkezdtem foglalkozni Spartannel. Csak ő volt, a lószállító, és én. Ám így is megrémült tőle. - Gyere, nem lesz semmi baj. - Ty gurult mellénk a motorjával.
- Szerintem nyisd ki az oldalsó ajtót – felvette bukósisakját – nem csoda, hogy nem megy be. Olyan, mint egy börtöncella. - Ezzel otthagyott bennünket.
Anyu irodájába mentem, előkerestem a jegyzetei közül a „Szállítástól való félelem” címkézetűt, épp olvasni kezdtem volna, mikor Lou jelent meg az ajtóban.
- Szia. Tudunk beszélni? Szeretnék bocsánatot kérni, jó? Tudom, hogy elszúrtam Fecskét.
- Én is hibás vagyok. Mondhattam volna, hogy még nem végeztem vele.
- Be kell vallanom, hogy más téren is követtem el hibát. Túlságosan nagy terhet raktam rád, és ez nem helyes. Nem várhatjuk el, hogy ott folytasd, ahol anya abbahagyta.
- Nem hiszed, hogy képes vagyok rá?
- Talán igen, tudod, de lehet, hogy nem.
- Köszönöm a „bizalmat”.
- Amy, én csak azért mondom, hogy egy kicsit megnyugodj. - Épp, hogy magamra hagyott, és folytathattam volna az olvasást, Ty és Mallory zavart meg.
- Helló – köszönt Mallory mézes-mázosan. - Ne szomorkodj. Szeretnénk mutatni valamit. - A kocsi felé vezettek, Ty vezetett, mellette Mallory ült, a szélén pedig én, mikor egy új típusú sportautó száguldott el terepjárónk mellett.
- Mi az? - kérdezte Mallory.
- Semmi – mondta zavartan Ty.
Egy távoli síkságra vittek, ahogy kiszálltam az autóból, nem hittem a szememnek. Fákból összetákolt díjugrató pálya terült elém.
- Ty nem is tudta, hogy kell összerakni – hozta zavarba Mallory.
- De, megnéztem a neten.
- Az nem ér semmit! Én világosítottam fel. Hány ugrás van, milyen magasan, milyen messze legyen.
- Úgy csináltuk, hogy ugratni is tudj.
- Hogy Spartant ne kelljen szállítani.
- Ez… hihetetlen – Tyra néztem. - Szóval, szerinted nem tudnám szállítani Spartant?
- Nem tudom, te értesz hozzá.
- Tényleg? Én nem így látom. Köszönöm – s visszaültem a kocsiba.

Éjjel nem tudtam aludni, rémálmok törtek rám újra és újra, Spartan megmentéséről. Azonban az egyik kép… Rám csukódott a lószállító ajtaja, belül sötét volt, kint villámok cikáztak az égen, mennydörgött, az emberek ordítottak. Hirtelen mindent megértettem, Tyhoz rohantam, aki épp félmesztelenül, az ágyon elterülve aludt. - Ty… Ty… Ty! - zörgettem meg ágyát.
- Mi történt? - kérdezte kómásan, szemeit nyitogatva.
- Kelj fel!
- Miért?
- Gyere velem. Segítened kell nekem valamiben.
- Megőrültél? Éjszaka van.
- Ne csináld már, velem kell jönnöd, igazad volt.
- Igen? Miben?
- Spartan. Álmodtam, de nem önmagam voltam, hanem Spartan.
- Spartan? Te voltál Spartan? - bólintottam.
- Már tudom, mit kell tennem, de segítened kell. Gyere!
- Jól van. Akkor is őrült vagy. - Feltápászkodott ágyából, én pedig becsaptam az ajtót magam mögött. Később lenn találkoztunk.
- Emlékszel? Azt mondtad, nyissak ki minden ajtót, mert olyan, mint egy börtöncella, és Spartan azért nem megy be. Igazad volt.
- Az nem lehet. Hogy egy segédmunkásnak igaza legyen?
- Jól van, hagyjuk már! Spartan fél a lószállítótól, tudom, még nem heverte ki a balesetet. De talán, ha megmutatjuk neki, hogy ez nem egy csapda, és nem börtöncella, akkor lehet, hogy bemenne.

Délelőtt nagyapa kereste Tyt.
- Ty! Válthatnánk egy szót? Egyáltalán nem bánom, ha néha tartasz egy kis szünetet, de ha nem látom, hogy haladsz a munkával, akkor tudod, mi lesz. Hamar betelik a pohár.
- Értem, semmi gond. Mit csináljak?
- Figyelj, nagyapa. Most nem tud dolgozni.
- De tudok, Amy!
- Miért nem?
- Mert volt egy ötlete, hogy vegyük rá Spartant, hogy felmenjen a kocsira, és még segítenie kell.
- Rendben, sok sikert hozzá. De mire visszaérek, legyen kész a kapu, és nem mondom meg, hogy az mikor lesz! - Majd elhajtott a városba.
- Jó érzéked van a lovakhoz, megtanulhatnál lovagolni.
- Kösz, nem. Maradok a motornál, az után nem kell takarítani.

Mikor vacsorához készülődtünk Louval, meglepő kérdést tett fel.
- Mrs. Ross telefonált. Azt kérdezi, van-e hely Fecskének. Nem haladhatnak túl jól a Brian Ridgen.
- Az jó.
- Örülök, hogy feltudtad vinni Spartant a kocsira.
- Igen. Megkönnyebbültem. Soraya is nagyon örül neki.
- Na jó. Őszinte leszek. Nem hittem, hogy csodát tudsz tenni azzal a lóval, vagy… a hozzá hasonlókkal.
- Meg kell néznem Pegazust.
- Mi van vele?
- Semmi különös. Már jobb az étvágya.
- Elkísérlek.
- Bejösz az istállóba? Ott vannak az ijesztő lovak!
- Nagyon vicces. Figyelj, vannak ráncaim?
- Tessék?
- Ráncaim. Itt – mutatott a homlokán egy pontra. - Ekkor egy autó gurult be a farmra. - Jézusom, mondd, hogy ez nem anya egyik hisztis ügyfele.
- Nem, ez Nick Harber.
- Itt találom Amy Fleminget?
- Ő, azaz én, itt vagyok.
- Bocsáss meg, sokkal fiatalabb vagy, mint hittem. Azt hallottam, hogy értesz a lovak nyelvén.
- Hihetetlenül ügyes – pártolt mellettem nővérem.
- A lovamnak, Csillagnak, van egy kis gondja a kutyákkal.
- A kutyákkal?
- Igen. Vidéken versenyeztünk, mikor megijesztette egy golden retriever. És most elég, ha meghall egy kutyát, és megkergül.
- Előre semmit nem tudok megígérni, akkor tudok bármit mondani, ha dolgozok vele.
- Rendben. Kihozom a kocsiból.
- Jó, persze, hozd.
Miután találtunk bokszot Csillagnak, és Nick is hazament, felnyergeltem Spartant, s kilovagoltam vele a Ty és Mallory által összeállított, természetes akadályokból készített díjugrató pályára. Háromszor mentünk végig rajta, és idő közben közönségünk is érkezett – Soraya, Mallory, nagyapa és Ty.
Rég voltam ilyen boldog, rég éreztem magam ilyen szabadnak. Spartan minden mozdulatában érzem, hogy erre született – akadályokat kell ugrania.