Új ló érkezett a farmra. Koromfekete, és Kalóznak hívják. Épp a hátán ültem, és nyugodt tempóban sétálgattam vele a körkarámban, miközben nővérem és Scott három libánkat féregtelenítették. Közben Ty és Mallory talált meg.
- Mi baja? - érdeklődött Ty a ló felől.
- Nem áll meg, ha húzom a gyeplőt. Ha pedig ösztökélem, nem gyorsít – felnevettem, nem volt még szerencsém ilyen lóhoz.
Begurult egy vörös autó az udvarunkba, amit egy ismeretlen férfi vezetett.
- Olyan, mint egy olajmágnás – jegyezte meg Ty.
- Lehet, hogy Lou ismeri…
- Úgy tűnik, igen – mondta az istállófiúnk, miközben Lou fejét vesztve rohanni kezdett a férfihoz, nyakába ugrott, és hosszan megcsókolta. Valószínűleg ő lesz Carl, testvérem New Yorki barátja.
Scott a jelenet lejátszódása után beoltotta a másik két libát, majd a kocsijához indult.
- Hé, várj! Nem maradsz vacsorára?
- Nem, köszi… kiment a fejemből, hogy… még találkozóm van. Szólj Lounak is! - Állatorvosunk bepattant az autójába, és megindult. Mallory rögtön rázendített.
- Nem tudom, hogy nem vettem eddig észre!
- Mit?
- Hogy Scott szerelmes Louba, és most összeomlott, amiért ide jött a New Yorki barátja!

Vacsoránál tele volt a konyhaasztal – nagyapa, Carl, Ty, Mallory, Lou és én.
- Amúgy… úton idefele nagyon sok olajkutat láttam. Mást se látni… kicsit meg is lepődtem. Lou szerint maguk aranybányán ülnek, Jack.
- Ez a birtok már hat generáció óta a családomé, és nem befektetési hely.
- Heartland az otthonunk, Carl. Lovakat tartunk – állt ki a farm mellett a nővérem.
- Elég lenne pár hektárnyit feláldozni, a birtok sarkából. Észre se vennék!
- Mondd csak, Carl – szólítottam meg –, voltál már lovak közelében? - Carl átölelte nővéremet egyik karjával.
- Igen, persze. A szüleim kiskoromban mindig elvittek egy haverjuk farmjára, Arizonába.
- Akkor Malloryval elvihetnétek Carlt terepre, Amy.
- Rengeteg dolgom van, Lou – nővérem kérlelő pillantást vetett rám, szemeivel azt üzente, hogy jobban járok, ha kivisszük -. De persze. Jártál mostanában lovak közelében, Carl?
- Nem, de ez olyan, mint a biciklizés. Elég egyszer megtanulni.
Összemosolyogtam nagyapával ezen a kijelentésen, majd elkezdtük leszedni az asztalt. Épp mosogattam, mikor Lou mellettem termett.
- Carlnak csak azon jár az agya, hogy hogy lehet minél több pénzt csinálni a farmból – mondtam.
- Tudom, hogy túl üzleties. De ha beilleszkedik, megváltozik.
- Beilleszkedik? Miért, meddig marad?
- Csak pár napig. Új állást kapott Chicagoban, jövő héten kezd, úgyhogy megnyugodhatsz.
- Te is elmész vele? - kérdeztem, miközben kinyitottam a felső szekrényt.
- Örülnél neki, mi?
- Nem feltétlenül.
A szekrényben csomó tortakelléket találtam.
- Négy doboz tortapor? Hány szülinapi tortát akarsz sütni?
- Csak egyet. A többi csak a biztonság kedvéért kell. Nagyapa szülinapját semmi sem ronthatja el.

Másnap reggel Lou és Carl együtt indultak a reggeli futásra, ugyanolyan szettben.
- Úr isten – szörnyedt el Mallory -. Ezek ugyan olyan ruhában vannak!
- Na és?
- Ez az egyik olyan jel – felemelte mutatóujját –, nem gyakran látni, de ha igen, akkor komoly.
- Nem tök egyformák – nevettem fel –, csak feketében vannak. New Yorkból valók…

Ebédnél ismét mindenki az asztalnál ült.
- Figyelj, Amy. A napi beosztásod prioritását figyelve…
- Milyen prioritását?
- Arra gondol, mit fogsz ma először csinálni – szólt közbe nagyapa, majd felállt az asztaltól?
- Most mégis hová mész?
- Majd én felállítom a prioritásokat… - válaszolt nagyapa, és Ty is otthagyta az asztalt. - Ty…?
- Én azt csinálom, amit Jack mond!
- Ha nem tudod, mivel kezdd a napot – szóltam Lounak –, elfogyott a lucernakészlet…
- Nem fér az időbeosztásomba. Majd hétfőn leadjuk a rendelést.
- Van időbeosztásod? - fakadt ki Mal.
- Igen… Lou mindent beoszt – ezzel én is felálltam, és Tyjal elkezdtünk dolgozni Kalózon, a lovon, aki nem reagál semmire.
- Utálom, hogy így viselkedik Lou, mióta Carl itt van – panaszkodtam Tynak.
- Örülj, hogy nem nálad alszik – való igaz, Tynak minden éjjel el kell viselnie, mivel egy szobán osztoznak.
- Nem neked kell lovagolni vele! Egyszer töltött fél órát egy tanyán, 12 évesen! - Ty felnevetett.
- Hóó, haver… - na igen, haver. Carl úgy fogalmazott, egy család „haverjánál” volt akkor. Ekkor Kalóz hirtelen megállt, és nem jött utánunk. - Ennek meg mi baja?
- Talán a „hóó” miatt. Kipróbálok valamit – bevezettem a lovat a karámba, majd hangosan eleresztettem egy „hóó!” felkiáltást, mire ismét megállt. - Hát persze! Szóbeli utasítás. Arra tanították, hogy nyelvi jelekre feleljen.
- Most már megtudod állítani, de hogy indul el?
- Indulj! - a ló nem mozdult. - Indulás! Rajta, indulás! Mozdítsd meg a nagy hátsód! Gyerünk! - semmi. - Lódulj! - erre a ló megindult lépésben.
- Hóó és lódulj.
- Ez a ló cowboy nyelven ért – nevettem fel Ty felé fordulva. Kis idő elteltével kikötöttem a lovat az istállóba, és elkezdtem leápolni, mikor Mallory felháborodva sétált felém.
- Meddig marad ez a Carl?
- Ne aggódj, nem sokáig.
- Miért vagy ilyen biztos?
- Chicagoba utazik az állása miatt.
- Ahogy Lou is.
- Hogy?
- Hallottam, hogy Carl azt mondta, tartoznak neki a szervezésért. Szörnyű, hogy egyesek pénzért mire nem képesek!
- Mallory, várj! Hová mész?
- Beviszem Carlnak a töltőjét. Ad érte egy dollárt. Egy egész dollárt! - Alig telt el két perc, Mallory rohant le a padlásszobáról, egy gyűrűvel a kezében. - Ez rosszabb, mint gondoltam!
- Ezt hol találtad?
- Carl laptoptáskájában.
- Te kutattál?
- Inkább hálás lehetnél érte.
- Menj, és tedd vissza oda, ahol volt!
- Jó, csak gondoltam, érdekelni fog – dühösen visszarohant.
- Várj csak! Megnézhetem? - Egy ezüst színű gyűrű volt, rajta ragyogóan fénylő drágakővel. Nem az a típusú gyűrű volt, amit a fiú a lánynak ajándékba ad. Sokkal inkább hasonlított egy eljegyzési gyűrűre…

Délután Lou elkezdte sütni nagyapa tortáját. Láthatóan nem haladt vele jól, már a második adag tortaport használta fel.
- Segítenék, de dolgoznom kell Kalózzal.
- Hogy haladsz vele?
- Jól, kezdem kiismerni.
- Az jó – leültem egy puffra, s belebújtam a csizmámba -. Azt ígérted, hogy elviszed Carlt lovagolni. Jó lenne, ha sikerülne, mielőtt még elmegy.
- A tereplovaglás elég romantikus. Miért nem viszed el te?
- Ki süti meg a tortát? És amúgy is rég ültem lovon – ez igaz, a nővérem utoljára 12 évesen ült lovon, apu balesete előtt.
- Majd én! És különben is… mit számít az? Chicagoban úgysincsenek lovak.
- Miről beszélsz? Nem megyek sehova!
- De szereted, nem? - Közben magamra kaptam egy bordó dzsekit.
- Persze, hogy szeretem. Nagyon jó fej. Munka közben sokat hülyéskedtünk. És ez hiányzik.
- Szerelmes vagy belé?
- Ez nem ilyen egyszerű, Amy…
- Miért? Vagy szereted, vagy nem.
- New Yorkban minden teljesen más volt – kevergette egyre ingerültebben a torta tésztáját -. Mintha mi ketten… egyformák lennénk. Megkérhetlek, hogy vidd el terepre? Már csak pár napig lesz itt. Ez tényleg annyira nagy kérés?
- Rendben.

Később Malloryval szereltük fel a lovakat, miközben Kalózról meséltem neki.
- Parancsot a régi vadnyugaton adtak a lovaknak. Hogy gyia, lódulj, gyerünk…
- És hogy kezd ügetni?
- Arra még nem jöttem rá. Meg kell nézni pár cowboy filmet – mondtam viccelődve Malnek.
- Szerintem nemsokára kezdődik… - mondta Ty, miközben Carl lépkedett felénk cowboy szerelésben, zsebredugott kézzel.
- Ez buli lesz – jegyezte meg Mallory. - Mizujs, haver? - szólt oda Carlnak.
- Adj' Isten! Na, melyik gebe lesz az enyém?
- Várj még egy kicsit, Carl! Még nem láttalak lovagolni, ezért gyalogösvényen megyünk. És vegyél fel sisakot.
- Rajtad sincs sisak, úgyhogy…
- Tessék, ez a sisak – nyújtott át neki egy kobakot Ty –, és ez itt a lovad – adta át neki a sárga, hókás kanca vezetőszárát.
- Ez lenne a lovam? Ne csináljátok már, én egy kicsit vagányabb lóra gondoltam! Mondjuk arra – mutatott Kalózra.
- Kalózra? Ő nem kezdőknek való.
- Jól van, felveszem a sisakot, de nem ülök erre a lóra – mutatott a sárga hókásra -. Olyan bamba, hogy ágyút lehetne sütögetni mellette.
- Ez nem kívánságműsor! Nem ülhetsz olyan lóra, akit nem tudsz kezelni – ekkor nagyapa gurult be, épp hazaérkezett a városból.
- Amy, gyere csak! - szólított -. Mutatok valamit.
- Akkor vagy felülsz arra a lóra, vagy nem lovagolsz – adtam meg a választási lehetőséget elkényeztetett New Yorki „haverunknak”, majd megindultam nagyapa felé.
- Figyelj, nagyapa, nem várhat? Carlt kell vinnem lovagolni.
- Csak vess erre egy pillantást – emelt ki egy nyerget a platóról.
- Nagyon jó állapotban van.
- Scott találta egy kiárusításon.
- Nagyon szép, de ez egy lovas kaszkadőr nyereg. Így én mihez kezdjek vele?
- Ez a lényeg, nézd csak meg – vett elő egy szórólapot a nadrágzsebéből, amin Kalóz szerepelt, rajta 4 lovassal, akik különböző gyakorlatokat hajtottak rajta végre, vágta közben.
- Ez itt Kalóz! Így már érthető, hiszen kaszkadőrló volt!
Ekkor ránéztem a lóra, akin meglepetésemre Carl ült. Ty ijedten nézett rám.
- Ne aggódj, úgysem tudja elindítani – nyugtattam.
- Yíháá! - kiáltotta el magát Carl, mire Kalóz őrült vágtába kezdett. Yíháá, ki gondolta volna… gyorsan Mallory lovához rohantam, felpattantam rá, és megindultam Carl után, egy patak felé közeledtünk.
- Akármit is gondolsz, ne mondd ki!
- Hóóóóóóó – nem a ló miatt mondta, inkább csak félelemből, mire Kalóz hirtelen megállt, Carl pedig a víz helyett egy sártócsában landolt.
- Minden rendben?
- Sose voltam jobban – mondta feje búbjáig sarasan, majd megindult Kalóz felé.
- Most mit csinálsz?
- Aki leesett a lóról, az másszon vissza, nem? - Visszaült a lóra, ám az egyensúlyát nem találta meg, és ismét lecsúszott róla, ismét a sártócsába. Alig tudtam visszatartani a nevetést, de azért mégsem lett volna helyénvaló kinevetni ezért.
- Vannak gyógyfüveim az istállóban, mindenféle sebre valók – sétálva vezettük haza a két lovat, magunk mellett.
- Köszönöm, ez igazán remek. Remélem, a nővérednek is megmutathatom a sérüléseimet.
- Azt hiszem, ez az igaz szerelem jelképe. Mikor az életedet kockáztatod, hogy szerezz egy jó pontot.
- Igen? Szerelem? Ez ilyen romantikus család?
- Nem, csak próbálok rájönni, mi tart össze benneteket.
- Most viccelsz? Jó páros vagyunk.
- Igen, azt látom. Mert Lou nagyon nyomul, ha üzleti ügyekről van szó.
- Szerinted nyomul, szerintem meg hajt. Van terve. Célratörő. Ugyan már, Amy. Takarmányt rendel, és olyan beosztásokat csinál, amire a kutya se néz rá. Tortát süt, pedig egy idomított majom is képes rá. Közben Lou állása mellékvágányon áll.
- Szóval ezért vagy itt? Hogy elvidd Lout?
- Most őszintén, nem akarod, hogy a nővéred boldog legyen?
- De, épp, hogy azt akarom…

A nap vége felé foglalkozni kezdtem Kalózzal, immár a kaszkadőrnyeregben.
- Lódulj! - és megindult. - Szaporázz! - és ügetni kezdett. Bal lábamat kivettem a kengyelből, és átcsúsztattam a fenti tartóba, mikor Lou szólított, amitől elvesztettem egyensúlyom, és visszaestem a nyeregbe.
- Tudom, hogy Carl nem a szíved csücske, de nem kéne megölni!
- Mondtam, hogy ne üljön Kalózra! Próbáltam megakadályozni!
- Talán nem voltál elég határozott! - Azt mondják, a szerelem elvakít. Itt az élő példa rá, a nővérem szemében.
- Nem ismeri azt a szót, hogy „nem”! Azt hiszed, szándékosan sodortam veszélybe egy embert?
- Még is mire gondoljak?
- Tudod, mit? Vállald el a munkát Chicagoban!
- Azt sem tudod, mit beszélsz, Amy!

Vacsoránál összeültünk, és síri csendben zajlott le, végül nagyapa törte meg a csöndet.
- Köszönöm a vacsorát.
- Nagyapa, várj – állította meg Lou –, még desszert is van. - Ekkor visszaült az asztalhoz, mire Carl felállt, Mallory pedig elsietett.
- Megragadom az alkalmat – kezdett bele monológjába Carl –, hogy néhány szót szóljak egy igazán különleges emberről. Pár napja, mióta vendégül láttak a házukban, szeretném elismerni azt a munkát, ami a farm vezetésével jár, és a család fontosságát. Azt hiszem, erre álmomban sem gondoltam volna, mikor először láttam meg Lout. Rögtön tudtam, hogy meg kell ismernem ezt a… nagyon csinos, jó humorú, intelligens, és… dögös, egyenes és gyönyörű fiatal hölgyet. Samantha Louis, hozzám jössz feleségül? - A gyűrű… eltűnt. Mal pedig a lehető legrosszabbul időzített, énekelve lépett be a konyhába a csokoládétortával a kezében. Annyira ledöbbent a jelenettől, hogy elejtette a tortát, és kirohant a tornácra.
- Mallory, visszatetted, ahogy mondtam, igaz?
- Igen, vissza akartam, de aztán elfelejtettem és…
- És hol van most? Gondolkozz, hová tetted?
- A lovaglónadrágomba. Otthon… a mosásban! - Mal rögtön megindult a biciklije felé, és hazatekert, sötétedésre pedig vissza is ért a kimosott gyűrűvel. Én a fal mögött elbújva figyeltem a jelenetet, ami Lou és Carl között zajlott.
- Hát, ennyit a meglepetés erejéről, de mivel gyakorlat teszi a mestert – térdelt le Carl nővérem elé –, Lou Fleming, leszel a feleségem? - Lou nem válaszolt rá semmit, nem csattant ki az örömtől, csak unottan odanyújtotta a kezét.
- Holnap már Chicagoban leszünk – mondta Carl.
- Holnap? Ez így… túl gyors.
- Hogy csütörtökig legyen időd felkészülni a meghallgatásra.
- Csütörtök? Honnan tudod?
- Te mutattad.
- Tényleg? Én erre nem emlékszem.
- De, igen. Biztos elfelejtetted.
- Carl, az egészet te indítottad?
- Na és? Azt akarom, hogy velem legyél! Chicagoban már nagyon várnak téged! Ez családi vállalkozás, elvárják, hogy te is ott legyél! Mert azt mondtam nekik, hogy megnősülök!

Másnap reggel Carl Lou nélkül ment el Chicagoba, Scott pedig boldogan támaszkodott neki a karámnak, miközben Kalózzal foglalatoskodtam.
- Nem Carlt láttam elmenni az előbb? Elviharzott.
- De, őt.

Amint Carl eltűnt a farmról, mindenki sokkal vidámabb lett. Nagyapa születésnapi vacsoráját újraszerveztük, Scott is részt vett rajta. És mindenki boldog volt. Még Lou is.