Csönd van. Az egyetlen zaj, ami olykor megtöri a halk némaságot, ideges fel-alá járkáló cipők kopogása. Felemelem a fejem, pislantok párat.
- Lou…? Te mit keresel itt? Hol vagyok?
- Kórházban, édesem – válaszol a legutolsó kérdésemre New Yorkból hazatért nővérem.
- Anyu hol van?
Nagyapám és Lou amolyan „most mondjuk el neki?” pillantással néznek egymásra, majd nagyapa megszólal.
- Baleset történt… és… - nővérem együttérzőn, szomorú szemekkel néz vissza rám – tekintetéből kiolvasható, hogy az történt, amire gondolok.
- Ne… Ugye nem? - hangom megbicsaklik, érzem, hogy a könnyek végigfutnak arcomon.

Pár nap múlva hazaengedtek a kórházból, Lou és nagyapa jött értem, s vittek haza. Szomorúan, kedvtelenül néztem az utat. Eszembe jutott minden emlék, a közös lovaglások anyuval, és torkomban újra gombóc jött létre.
- Megérkeztünk, Amy. Itthon vagyunk – szólt papa. S valóban, hazatértünk. Semmi nem változott – már ami a külsőségeket illeti. A bejáratnál ugyanúgy ott lóg a Heartland felirat, ami mindig megdobogtatja szívemet. Az ajtóban Mallory várt minket.
- Csak, hogy itt vagytok, már nagyon vártalak titeket.
- Szia, Mallory – köszönt neki előbb Lou.
- Jöttünk, amilyen gyorsan csak tudtunk – tájékoztatta papa.
Kedvtelenül botorkáltam fel a lépcsőn, ám Malloryba ütköztem. Szorosan átölelt. - Örülök, hogy itthon vagy – súgta a fülembe.
- Én is – mondtam gombóccal a torkomban, a sírással küszködve.
- Anyáék üdvözletüket küldik, majd később átjönnek látogatóba. - hallottam meg félfüllel, amint Mallory Louékkal beszélgetett, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Félve néztem körbe a házban, s tekintetem megállapodott egy virágcsokron. Időközben Lou utánam jött.
- Gyönyörű ez a csokor. Jessy küldte. - Én nem törődve vele, lassan kémleltem tovább a berendezést – minden úgy maradt, mint mikor elmentem. - Várj, add a kabátodat. - Nővérem lesegítette rólam a kabátot. - A barátnőid folyton hívogatnak, Amy. Látni szeretnének. - Ekkor észrevettem egy fotót, a kandalló felett. Egy fotót, melyen anyu van, egy megmentett lóval.
- Mi történt a lóval? - kérdeztem. - Ő is meghalt?
Miután nem kaptam választ a kérdésemre, a szobámba mentem, lefeküdtem az ágyra, s csak néztem ki a fejemből. Egyszer csak Lou hangját hallottam meg.
- Minek kellett felmennie anyának és Amynek Maller farmjára?
- Ez volt anyád élete. Lovakat mentett. Segített a bajba jutott lovakon.
- De Amy mondta neki, hogy menjen! A legnagyobb viharban…
Nem tudtam tovább hallgatni azt, ahogy nővérem engem hibáztat a történtekért, tisztában vagyok ezzel anélkül is, hogy kibeszélne nagyapámnak. Kiszáguldottam a konyhába, jól észrevehetőn, hogy tudja, mindent hallottam, majd visszamentem szobámba, s legjobb barátnőmmel, Sorayaval beszélgettem, mikor ideges nyerítésre, s sűrű „nyugi, nyugi, hó, nyugi!” felkiáltásokra lettem figyelmes. Az ablakomhoz sétáltam, s onnan figyeltem csendben, hogyan próbálják megnyugtatni a lovat. A lovat, aki tulajdonképpen az a herélt volt, akit megmentettünk. Aki miatt anyám most nem lehet itt, majd lesiettem a karámhoz, hogy több dolgot figyelhessek meg. Papáék nem vették észre, hogy én is ott vagyok.
- Ez így nem megy. Kénytelen leszek lelőni. - mondta Scott, a farm állatorvosa.
- Miért hoztad ide, nagyapa?
- Úgy láttam, hogy sok hasonlóság van közted, és eközött a ló között.
- Ebben tévedsz – s otthagytam őket – Lout, Scottot, és nagyapámat.

Még aznap délután kimentem lovagolni egy barátnőmmel.
- Köszönöm, hogy átjöttél, Jenny.
- Már akartalak hívni, de… Fogalmam sem volt, mit mondjak. Fogadd… őszinte részvétem, anyukád miatt.
- Köszönöm. Többet ne beszéljünk róla, jó?
- Jessy telefonált? - váltott témát.
- Nem tudom.
- Tetszett a virág, amit küldött?
- Igen. Nagyon szép volt. Fel kellene hívnom, igaz?
- Hát… Igen. Kártyát is küldött?
- Igen… Azt írta - „Sajnálom, hogy édesanyád meghalt.”
- Mindenki azt kérdezi, mikor jössz vissza a suliba – váltott hirtelen témát, ismételten. Ám válaszolni már nem tudtam rá, mert egy kék terepjáró közelített felénk hátulról, Heartland felé ment. Sofőrje csábosan ránkmosolygott, majd továbbhajtott, a lovakkal nem törődve. Utánavágtáztunk.
- Hé, vigyázz már, mit csinálsz? - még neki állt feljebb.
- Ki az a hülye, aki teherautóval száguldozik lovak között? - tettem pár méregető kört lóháton körülötte.
- Örülök, hogy találkoztunk. A nevem Ty.
- Miért jöttél ide?
- Dolgozni. - A válasza közben rágyújtott egy cigarettára.
- Itt tilos dohányozni.
- Mindegy… Amúgy egy nő vett fel, tudod? Valami… Marion.
- Az anyám.
- Ő is ilyen barátságos?
- Pár hete meghalt, autóbalesetben. - Mikor ezt meghallotta, sajnálkozva nézett végig rajtam.

Rávettem magam, hogy benézzek az istállóba, a lóhoz, akit anya utoljára mentett meg. - Ne ijedj meg – próbáltam nyugtatni, kevés sikerrel – ne ijedj meg! - De nem hatott. - Jól van – s ezzel otthagytam. Az irodában Louba botlottam.
- Mit keresel?
- Csekkfüzetet, banki kiutalást, bármit… Anya nagyon ő… rendetlen volt, tudod?
- Mindig tudta, mi hol van…
- Igen, de… valahogy rendbe kell tennem a dolgokat, de azt sem tudom, hogy hol kezdjem – rogyott le egy fából készült székre.
- Semmi sem muszáj.
- De igen.
- Visszamész New Yorkba, ugye?
- Igen.
- Mindig csak pár napra szoktál jönni.
- Amy…
- Ott van az a New York-i barátod, az a Carl, akivel dolgozol, hallottam, hogy beszéltetek.
- Nem csak miatta megyek vissza New Yorkba, hanem azért, mert ott élek, és ott van a munkám is.
- Akkor miért te nézed át anya holmiját, és miért te döntesz minden fontos dologban, ha úgyem akarsz ittmaradni?
- Mert valakinek muszáj, Amy.
- Megetetem a lovakat… - s faképnél hagytam a nővéremet.

Este összeültünk vacsorázni. Nagyapa, Lou, Ty és én.  Ty szólalt fel elsőként – Miféle hely ez a… birtok? - Kérdésére nagyapa válaszolt – Ez a birtok a családomé, már 6 generáció óta. Régebben marhákat tartottunk.

- Igen, akkor még volt haszna a farmnak – Lou rám nézett, miközben ezt mondta.
- Anya szerint vannak fontosabb dolgok is a pénznél.
- Miután kiskorunkban apa elhagyta őt, menedéket nyújtott a lovaknak.
- Add ide a krumplit! - szólt nagyapa Tynak, jelezvén, hogy elég lesz a családi vitánkból.
- Anya egyfajta lópszichiáter volt – magyaráztam el Tynak, hogy azért ő is értsen valamit az egész veszekedésből.
- Agyturkász lovaknak?
- Híres volt… Elég volt, ha ránézett egy lóra, és tudta, mi a teendő.
- És most, hogyan tovább? - érdeklődött Ty.
- Hát… minden megy tovább – felelte nagyapa – ahogy eddig is.
- Lou szerint nem… Rengeteg terve van…
- És hasznot is hozna…
- Ez nem üzleti ötlet! Anya nem így állt hozzá!
- Nekem ne mondd..!
- Ezt hogy értsem?
- Úgy, hogy anya nem látta át a problémákat.
- A problémákat? Az egyetlen probléma az, hogy anya nincs itt! Mert ha itt lenne – álltam fel az aszaltól – te nem lennél itt, hogy akadékoskodj! Miután nővérem kellőképp felbosszantott, meglátogattam az istállóban a mentett lovat. Idegesen járkált fel-alá a bokszában. - Megvárhattad volna a pitét – jelent meg nagyapa a semmiből – Úgy látom, a nővéred jól ismeri a mikrohullámú sütő kiolvasztás gombját.
Fejemmel a ló felé biccentettem – Még nem bízik bennem. - Nagyapa rámnézett – Édesanyád… azt mondta, van tehetséged. Tudsz kezdeni vele valamit?
- Nem tettem már így is eleget?
- Ezt hogy érted, Amy?
- Anya mindig óvva intett, hogy a Maller farmra menjek. De… kilovagoltam. És jött a vihar, ezért rövidebb úton akartam jönni. Meghallottam a hangját – szemembe könnyek szöktek – mintha csak engem hívott volna. Nem tudom, mióta kóborolt már ott, de láttam, hogy megverték. És nem tudtam, mitévő legyek – már szabályosan sírtam, miközben meséltem nagyapának a ló történetét –, ezért szóltam anyának. És anya emiatt halt meg. Én vagyok az oka. - Nagyapa közelebb lépett hozzám, s letörölte az arcomról a könnyeimet. - Azt tetted, amit édesanyád is tett volna.
- De most mihez kezdjek, nagyapa?
- Éled tovább… a saját életedet. Folytatod az iskolát.
- Nagyapa…
- Holnap majd Lou elvisz kocsival, és… nincs több vita. Van elég bajunk anélkül is, hogy egymás torkának esnétek.

Másnap reggel valóban Lou vitt iskolába. Kávét ivott vezetés közben. - Tudod, mit nem értek? Ez a tehenek hazája, de nem kapni egy rendes tejeskávét.
- Mert ezek hímek.
- Tudom, itt nőttem fel.
- Nem úgy tűnik.
- Tényleg? A New York-i barátaim szerint zseniális, fantasztikus tehenészlány vagyok.
- Persze, mert elhitetted velük – nem komoly vita volt ez, sőt, inkább a jól eső csipkelődés két testvér között. - Apa elment a temetésre?
- Szeretett volna. De tudod, mi történt volna közte, és nagyapa között.
- Igen… Ötéves voltam, amikor elment. Már alig emlékszem rá. Nem mintha bármikor is annyira próbált volna megkeresni.
- Többször akart.
- Felhívtad?
- De ne áruld el a nagyapának, oké?
- Jó. Szerettem volna tudni, milyen az, ha van apám. De most már nem érdekel.

Az iskolában barátnőm rohant hozzám.
- Szia – köszöntem rá.
- Megőrültél?
- Az is lehet.
- Ne izgulj, majd én vigyázok rád.
- Hh.. és miből gondolod, hogy vigyázni kell rám?
- Mert… itt jön Jessy.
- Ah, nem hívtam fel. Mit mondjak neki?
- Előbb-utóbb beszélned kell vele. Hányszor mondjam, hogy… - ám Jenny nem tudta végigmondani, amit szeretett volna, mert Jessy – a barátom – máris mellettem állt – Áh, szia.
- Miért nem szóltál, hogy ma jösz?
- Én sem tudtam.
- Megkaptad a virágot? Mert nem hívtál fel.
- Tudom. Akartalak, eszemben volt, de… - ekkor félbehagytam a mondatomat, mert Ashley közeledett a folyosón, aki rögtön Jessynek esett. - Jessy? Miért nem szóltál, hogy Amy már most vissza jön? - Majd Ash felém fordult – a bátyám mondta, hogy voltam az anyukád temetésén? Még soha nem voltam ilyen szomorú eseményen.
- Ashley, hallgass már – csitította Jessy.
- Remélem, azért nem hagyod abba a versenyzést, mert képzeld, anya most vett nekem egy új díjugrató lovat, Apollót. Hihetetlen, mire képes. De ne légy szomorú, a másik hely nem olyan rossz. - rámkacsintott, majd felemelt fővel sétált tovább a folyosón barátnői kíséretében.

Mikor hazaértem, épp az egyik lovat vezették fel egy lószállítóra, aki kezelés alatt állt. Louhoz rohantam – Lou! Miért viszik el Herceget? Még nincs felkészítve.
- Azért, mert túl sokba kerül a tartása.
- Anya alig kért valamit.
- Éppen ez az. Profitot kell termelnünk, különben kénytelenek leszünk eladni a farmot.
- Anya álmát? Csak úgy? Valami olajmágnásnak?
- Nem álmodozhatunk, Amy. Ez egy üzleti vállalkozás…
- Hallgass! Te nem értesz semmit! - Nagyapa meghallotta a szóváltást nővéremmel – Mi ütött belétek, már megint?
- Lou elakarja adni a birtokot, hogy visszamehessen New Yorkba.
- Ugyan, eladásról szó sem lehet.
- Mondd meg neki. - Majd Louhoz fordultam – egyértelmű, mire készülsz -. Majd vissza nagyapához – Mit gondolsz, miért ment a bankba? - Ezt követően otthagytam őket.

Éjjel gitár hangját hallottam az istállóból. Előbb körbenéztem a lovakat, majd a hang után mentem. Ty volt az. Nem vett észre, csendben hallgattam a gitározását, majd megszólaltam – Jól gitározol.
- Viccelsz. Ez semmi.
- Esetleg vehetnél pár órát.
- Én? Órát? A gitárt kártyán nyertem egy fickótól, aki leszúrta az apját… Vegyek órát? Persze, hol jelentkezzem?
- Jól van, értem. Csak bejöttem megnézni a lovakat. Egyébként… tényleg nem vagy jó – ezzel elmentem, majd utánam kiáltott – Hé, várj! - s visszatolattam hozzá. - Mit csinált azzal az őrült lóval?
- Sparteannel?
- Nagyapád azt mondta, rendbehozod.
- Igen, de… Nem tudom, van-e hozzá adottságom.
- Esetleg vehetnél pár órát – mondta mosolyogva –, mert tenni kéne valamit. Nem lehet folyton bezárva tartani. - Elfordultam Tytól, s Spartan boksza felé néztem. Fejét az ajtón kidugva bólogatott – úgy, mint aki értette volna, mit beszéltünk, s helyeselné Ty ötletét.

Másnap reggel elkezdtem foglalkozni a lóval, kivittem a körkarámba, s fárasztani kezdtem, csak hajtottam, hajtottam és hajtottam. - Gyerünk, gyerünk, mozgás! - Ellenszegült. Felém ágaskodott. - Tudom, hogy engem hibáztatsz! - kiabáltam rá – De mi csak segíteni akartunk! Nem az én hibám volt! Nem én tehetek róla! - Rám nyihogott, majd hirtelen anyu hangját hallottam – Látod, Amy? Beállt a sorba. - Hátatfordítottam Spartennek, s pár pillanat múlva odalépett mellém, elfogadta tenyeremből a kockacukrot. - Jól van, okos vagy, okos fiú. Elfogadott. Hagyta, hogy lecsutakoljam, simogassam. Csutakolás közben egy piros terepjáró gurult be a farm kapuján, amiből Jessy és Jenny kiabált ki – Amy, medencés buli lesz, muszáj eljönnöd. Hagyd már azt a lovat, mindenki ott lesz!
- Menj csak, a lónak is jót tesz egy kis szünet – adott engedély nagyapa.

A buliban tényleg mindenki ott volt – bőven voltak olyanok is, akiket soha nem láttam még. Jessy már a sokadig doboz sört gurította le torkán, mikor nyílt az ajtó, és Ty lépett be.
- Ismered a srácot?
- Igen, nálunk dolgozik. - Majd visítva rohant hozzánk Jenny, az új mobilját mutogatva – Úr isten, nézzétek, ezzel még fényképezni is lehet! - majd tekintete az ajtóra tévedt. - Ez nem az a… - bólintottam. - Ez egy jó pasi – mondta Jenny – és úgy látom, egyedül van.
Ekkor Ash sétált felé bikiniben – Már nem sokáig, Ashley lecsap rá.
Jenny csinált rólam pár fotót az új telefonnal, de én akaratlanul is Tyt vizslattam a szemeimmel.
Jessy rám nyomult – Jessy, hagyj békén, részeg vagy!
- Ne csináld már, buli van!
- Haza akarok menni. Most még is hogy jutok haza?
- Semmi gond, részegen jól vezetek. - Elvettem tőle a kulcsot, mire Jessy nekem esett. - Hé, add már vissza!
- Jessy, szállj már le rólam! - Lökdösni kezdtük egymást. - Jessy! Ez nem vicces! - Ty közbelépett, megfordította Jessyt, s a gyomrába öklözött. - Ty, szállj le róla!
- Jól vagy? - kérdezte Ty tőlem.
- Nem, nem vagyok jól. Mi ütött beléd? - Fogtam a kabátomat, s elrohantam a buli helyszínéről. Egyedül sétáltam haza a hideg tél végi éjszakában, mikor Ty autóval jelent meg mellettem.
- Szép este egy kis sétához. Amúgy, írigyellek. Távol, a zajos külvilágtól, és előtted az országút. Hajnalra haza is érsz, ha addig nem fagysz halálra. Jól van, ne haragudj. Azt hittem, a srác bántani akar, és elvesztettem a fejem.
- Van fűtés a kocsiban? - kérdeztem dideregve, nem törődve az előbbi monológjával.
- Elméletileg van – amint kimondta, megindultam az anyósülés felé, s beszálltam mellé. - Csak nem működik.
Mikor hazaértünk, Scott, nagyapa és Lou pakolták a szénabálákat a padlásra.
- Te mit csinálsz ott fenn, Lou?
- Épp tönkreteszem a tökéletes, márkás kesztyűmet.
Nagyapa neki esett Tynak – Egyébként, mit mondtam az unokáimról?
- Nagyapa, félreérted a helyzetet! Nagyapa… Te még soha nem követtél el hibát?
- De, rengeteget. És mindért megfizettem.
- Ezzel most elkövettél egy újabbat. - majd felviharzottam a szobámba, Sorayaval chatelni. Elmondtam neki, hogy szakítottunk Jessyvel és összevesztem nagyapával, és hogy Spartan az új lovam.

Másnap reggel Spartannél kezdtem a napot. - Na, hogy vagy? Mondd, felülhetek rád? Igen? Tehetek rád nyerget is, ugye? - Felnyergeltem a lovam, adtam neki egy kockacukrot, majd nyeregbe pattantam, s kilovagoltam vele édesanyám sírjához. Átöleltem a sírt – Szeretlek, anya.

Vihar van. Ijesztő, horrorfilmbe illő vihar. Villámlik, mennydörög, és itt vagyok anyuval R.B. Maller farmján, hogy egy bántalazott lovat menekítsünk meg.
- Hó, nyugi! - hallom anyám kiabálását az istállóból – próbálja lenyugtatni a lovat, aki szemmel láthatóan fél a vihartól. - Hó, hó, nyugalom… - mindig is csodáltam anyát, amiért képes így bánni a lovakkal. Már a hangjától is megnyugszik kivétel nélkül minden hátas. Amint lecsendesült a ló, türelmetlen ordítás csapja meg a nyugalmat.
- Hé, hé, mit csinál a lovammal? - egy idős, őszülő öregember volt, feltételezhetően Maller úr. Kirántotta anya kezéből a vezetőszárat, s magához vette lovát.
- Ne merészeljen hozzáérni a lóhoz, Mr. Maller, most pedig utat! - parancsolt rá a férfira anyám. Tényleg frenetikus, hogy nő létére ilyen határozottan tud kiállni saját maga mellett.
- Ez az én birtokom, ez az én lovam, nem hiszem, hogy túl messzire jutna!
- Hívja a zsarukat, legalább nem nekem kell.
A szóváltás után Mr. Maller beletörődött, hogy ezt a párbajt mi nyertük. Nagy harc árán felvezettük a heréltet a lószállítóra, majd mi is beugrottunk a kocsiba, s útnak indultunk – haza, Heartlandre. A vihar még mindig tombolt, a szél fújt, a ló pedig ugrált a kocsi hátuljában – félt a vihartól, sötét volt, idegenekkel volt, és idegen helyre szállították, megérthető a félelmének oka.
- Ha meglátják, hogy bánik a lovakkal, biztos letartóztatják.
- Nem fog felhívni senkit. Maller a legrosszabb lókupec. Csak annyit ad nekik enni, hogy kibírják, ameddig értük jönnek.
Ekkor villám csapott be, közvetlen mellénk, amitől a nyugodt kocsikázás rémálomba fordult át. Anyu elrántotta a kormányt, a kocsi letért az útról, s egy fának csapódtunk...